facebook

A bangladesi távközlési hatóság helyi idő szerint szombat este tiltotta meg a Facebookhoz való hozzáférést azzal az indokkal, hogy az internetes oldal sértő az ország muzulmán lakosságára nézve. A hatóságok őrizetbe vettek egy fiatalembert, aki a bangladesi államfőt és a miniszterelnököt, illetve az ellenzék vezetőit kifigurázó képeket tett fel a közösségi portálra. A hatóságok közölték, [...]
2010. 05. 30. 14:29
Pakisztán több internetes oldalhoz korlátozta a hozzáférést szombaton, ide tartozik az a Facebook profil is, amely az iszlám prófétáját, Mohamedet ábrázoló rajzok feltöltésére biztatja a felhasználókat. A kormány döntését sokan támogatták, de néhányan úgy gondolták, inkább egyes videókat vagy felületeket kellene blokkolni az egész honlap helyett. A pakisztáni vezetők megszívlelték ezt a tanácsot, és végül [...]
2010. 05. 26. 20:44
A pakisztáni fiatalok körében is közkedvelt internetes portálon arra buzdították a közösségi tagokat, hogy május 20-án küldjenek Mohamedről készült rajzokat. A “rendezvény” szervezői kezdeményezésükkel annak a muszlim bloggernek a megnyilvánulása ellen akartak tiltakozni, aki a minap megfenyegette a South Park amerikai rajzfilmsorozat készítőit, amiért medvének öltöztetve jelenítették meg a prófétát az egyik idén játszott epizódban. [...]
2010. 05. 19. 19:41
A Miért is ne én? elnevezésű kampány május 5-ig tart, az egyház ötvenmillió forintnak megfelelő összeget fordított a toborzásra, amelynek a népszerű közösségi portálon létrehozott fórum is része. A virtuális térben olyanok hozzászólásait várják, akik fontolgatják, hogy a papi hivatást válasszák. Franciaországban egyre kevesebb a pap, 1975-ben még 42 ezren voltak, mára 24 ezerre csökkent [...]
2010. 04. 29. 20:48
Egy német kutatás meglepő eredményt hozott, amikor rámutatott, hogy minden 11. felhasználó szívesen lemondana akár a szexről is, hogy böngészhesse a közösségi oldalakat. 25 éves kor alatt a tendencia még ennél is egy fokkal rosszabb, ebben a korosztályban minden tizedik felhasználó gondolta úgy, hogy még az intim együttlét ideje alatt is szívesen vetne egy pillantást [...]
2010. 04. 16. 13:33
Az online interakciók nemcsak hogy pozitív hatással vannak a valós életre és helyi közösségeinkre, de az online és offline kommunikációs csatornák összeadódásával kétféle közösségteremtő erő egyesül és fejti ki hatását, állítja két amerikai kutató, akiknek “Internet és közösség” című tanulmánya az American Behavorial Scientist című lap 2010 áprilisi számában jelent meg. Korábban az online kommunikációt [...]
2010. 04. 06. 10:54
Négy angliai megyében megkétszereződött a bakteriális eredetű betegség előfordulása, miközben ezek azok a területek, ahol a Facebook a legnépszerűbb az országban. Az elsőre furának tűnő elképzelés mögött az áll, hogy a közösségi portál használatával könnyebbé vált az ismerkedés, így az egyéjszakás kapcsolatok száma is megszaporodott, különösen a fiatal nők körében. Teesside megyében tavaly 30 szifiliszest [...]
2010. 03. 24. 11:14
Olvasói sztorik