Az utóbbi év legjobb épületei és tervei közül november 8-án, egy szakmai és egy, a 24.hu szerzőjét is magában foglaló médiazsűri választja majd ki a legjobbakat.
Dohányhalmok, rovarirtó és elefántok – ezeket rejtették a századforduló orientális építészetének európai gyöngyszemei. Bemutatjuk a legérdekesebb példákat.
A modern magyar építészet meghatározó alakja díszlettervezőként és politikusként is fontos szereplője volt az elmúlt évtizedeknek. Hetvenévesen hunyt el.
A Nyugat-Európában népszerű sorházbeépítések szellemét Magyarországon is alkalmazó telep építésének egy haláleset és a második világháború vetett véget.
A helyére kerülő épülettel a tervező emléket kíván ugyan állítani az elődnek, de a jelenlegi látványterveket látva ez nem igazán tűnik tiszteletteljes főhajtásnak.
Kicsit kisebb lett ugyan, de az épületnek köszönhetően a világ korábban soha nem látott részletességgel ismerhette meg Magyarország kultúráját, iparát és történelmét.
A Budapest ostroma és a szocializmus nemtörődömsége miatt ma Csipkerózsika-álmát alvó, a Margit körúttól alig néhány lépésnyire álló Kertész-villához sétáltunk. Ismeretlen Budapest.
A néhány méteren belül zsinagógát, mecsetet és keresztény templomot is rejtő bosznia-hercegovinai fővárosban, az első világháború kitörésében kulcsszerepet játszó Szarajevóban jártunk.