Kultúra

Alig negyven év után tűnik el az organikus építészet fontos miskolci bástyája

A Bükki Nemzeti Park keleti kapuja az ezredforduló óta pusztult, rövidesen pedig a maradéka is eltűnik, hogy átadja a helyét az utódjának.

A Bükk és Miskolc találkozásánál álló területen, 1982-1983-ban társadalmi munkában megszületett fogadóépület mostanra már a múlté – derült ki a tervező, Taba Benő (1954-) a Műemlékek Fóruma nevű Facebook-csoportban közzétett publikus posztjából.

A negyven évvel ezelőtt az ÉSZAKTERV irodájában alkotó Taba munkája volt az első épület, amivel a városból a Bükk irányába áramló kirándulók találkozhattak, és információkhoz juthattak, vagy épp különböző programokon vehettek részt.

Művészet, 1986/9. / Arcanum Digitális Tudománytár A kilátótorony és kiállítótér röviddel az átadása után.

Az épületegyüttes organikus jellegét a természetes anyagok — terméskő és fa — ,míg a természetre jellemző mozgalmasságot, változatosságot az anyagok tudatos formálásával kívántuk kifejezni. A keretállások változó geometriával történő egymás mögé sorolásával egyfajta sodrást, vonzást kívántunk gyakorolni a Bükk irányába tekintő látogatóra, aki e képkivágásban a hegység természetes kapuját láthatja.

– írta saját művéről az építész a Magyar Építőipar című szaklapban (1986/1-2.).

Az 1985-ben, a Szófiában megrendezett Építészeti Biennálén bronzéremmel elismert, Csete György által végvári vitézként emlegetett mű kör alaprajzú, majd tizenkétszögűvé váló toronyépületének faszerkezete 2002-ben, máig tisztázatlan körülmények közt kapott lángra, kettős fogadóépületének állapota pedig ezzel párhuzamosan indult el a lejtőn.

Arcanum Digitális Tudománytár Az 1991-es Velencei Építészeti Biennáléra készült, a magyar organikus építészetet bemutató katalógus részlete

Taba 2009-ben a megyeszékhely önkormányzatának megbízásából elkészítette a rekonstrukciós terveket, 2011-ben pedig egy fejlesztési tanulmányt adott le, amihez a város megrendelésére engedélyezési és pályázati terveket is készített, noha a projekt a kiviteli tervekig nem jutott el – olvasható az Északhírnökön, ahonnan az is kiderül, hogy az eleinte a fontossági lista élén álló projektet lassan a tartalékok közé sorolták, 2018-ban pedig eltűnt a városfejlesztési cég honlapjáról.

Magyar Építőművészet, 1988/6. / Arcanum Digitális Tudománytár

A Miskolc város Nívódíjával is elismert, a Mesteriskola VIII/a jelű ciklusában is részt vett építész művének toronyrésze

a közelmúltban végleg eltűnt, a fogadóépületek megrogyott faszerkezettel azonban egy ideig még állnak,

helyükön azonban rövidesen elkészül a Bükki Nemzeti Park felkérésére a NARMER által 2016-2018 között tervezett, 2,2 milliárdos uniós és állami forrásból megvalósuló Szeleta Park Látogatóközpont, amiről bővebb információk itt olvashatók.

Galéria
NARMER Építész Stúdió / Építészfórum

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik