Szórakozás

Az elnök 1942-ben gyártott Harley-Davidsonja 6 millió forintért kelt el, a sportolók és magánszemélyek pedig több mint 25 millió forint pénzt és ugyanennyi természetbeni juttatást gyűjtöttek össze. A támogatások a jótékonysági kampányt szervező Duna Televízión keresztül jutnak el a rászorulókhoz.Schmitt Pál a sportolók széles körű összefogását emelte ki, amivel több mint 50 millió forint értékben [...]
2010. 07. 07. 17:41
Austin amerikai focista és a formás fenekű valóságshow-sztár a szemtanúk elmondása szerint már egy párt alkot. “Nagyon sokat csókolóztak, úgy tűnt, hogy még a kapcsolatok elejére jellemző, nagyon szerelmes időszakban járnak” – mondta egy ismerős a Female Firstnek. Kardashian pár hónapja találkozott a focistával egy Los Angeles-i étteremben, és júniusban fordult komolyra a kapcsolatuk – [...]
2010. 07. 07. 17:11
Sarah Palin a minap egy Las Vegas-i kiállításon vett részt. Az amerikai politikusnő igen közkedvelt volt a férfiak körében, mindenki vele akart fényképezkedni. Alaszka volt kormányzója és a Republikánus Párt alelnökjelöltje széles mosollyal, profi módjára állta a sarat. Egy fiatalember azonban nem bírt magával. Sarah érintésétől ugyanis nadrágja egyre jobban dudorodott..
2010. 07. 07. 16:15
Az egyiptomi játékos, Mohamed Zidan részben pihenni, részben pedig sérülését kezeltetni utazott néhány héttel ezelőtt hazájába, de könnyen lehet, hogy egy darabig nem hagyhatja el az észak-afrikai országot: a futballistát ugyanis behívták katonának! Egyiptomban a törvény úgy szól, hogy 30 év alatt a férfiaknak kötelező a szolgálat, melyet csak akkor úszhatnak meg, ha a családban [...]
2010. 07. 07. 14:45
„Hef egy csokorba gyűjtött minket, majd egyesével szexeltünk vele. Nagyjából egy perc jutott mindannyiunknak. Néztem a többi lányt, a sorban állva még a mozgásukat is tanulmányozhattam. Aztán én következtem. Furcsa volt. El sem tudom képzelni, milyen lehetett Hefner ifjúkorában, amikor még minden testrésze működött. Mert mostanában azért nem annyira tökéletes” – emlékezett vissza volt szeretőjére [...]
2010. 07. 07. 14:38
A Juventus Rádió hallgatói szerint a világ legszebb és legdögösebb nője Dobó Kata. A magyar szépség Heidi Klumot, Megan Foxot és Monica Belluccit is megelőzte a szavazáson. Úgy tűnik tehát, hiába vágatta le a haját, és dobta el magától tudatosan a szexbombaszerepkört, Dobó Kata még mindig a férfiak álma. Ajánlott linkek: Szétszednék a pasik Dobó [...]
2010. 07. 07. 13:05
A dalai láma – aki 1959-ben a kínai megtorlás elől menekült Indiába – elmondta, hogy különösen korábban rendkívül sokat álmodott Tibetről. “Olykor ugyanakkor egy nőről is álmodom” – ismerte el a tibeti vezető a német lap újságírójának, azt azonban hozzátette: “Ilyenkor azonban álmomban eszembe jut az is, hogy szerzetes vagyok.” A papi nőtlenséget, a cölibátust [...]
2010. 07. 07. 12:31
A SRI által rögzített beszélgetésben egy börtönlakó, Vasile Grama arról mesélt valakinek, hogy Grecu „nem is halott, és iratokat hamisított arról, hogy nem tartozik az élő sorába”. A telefonbeszélgetést 2010 januárjában hallgatták le, a másik felet azóta sem sikerült azonosítani. A többrendbeli csalásért letartóztatott Vasile Grama a csevelyben azt is elmondta, így szerette volna elkerülni [...]
2010. 07. 07. 12:27
Megártott a sok bulizás Victoria Beckhamnek. A focistafeleség alig állt a lábán, testőre támogatta a repülőtéren. A 36 éves Victoria Beckham Franciaország déli részén ünnepelte 11. házassági évfordulóját, ahol a képek tanúsága szerint nagyon kiüthette magát. Másnap reggel a repülőtéren paparazzik kapták lencsevégre Beckhamnét, aki alig állt a lábán.
2010. 07. 07. 12:05
Penny Mordaunt képviselő szerint felháborító, hogy egy filmkészítő vállalat pornófilmet forgatott a betegek gyógyítására hivatott épületben. „Attól eltekintve, hogy a kezdeményezés “kielégített” néhány beteget, nem lehet elmondani, hogy maradéktalanul teljesítette a Primary Care Trust – a helyi egészségügyi szolgáltatások – célkitűzéseit” – magyarázta a képviselő. A National Health System sajtóirodája megerősítette, valóban forgattak pornófilmet a [...]
2010. 07. 07. 10:49
Az Indiában élő Rajan Killaker rokonai minden nap egyszer emelték fel a kulcsra zárt koporsó födelét, hogy enni adjanak az öregnek. A szűk ládát kilyugatták, hogy a rakoncátlan férfi levegőhöz jusson. A család azután zárta koporsóba az idős férfit, hogy az megtagadta, hogy rájuk írassa a 100 ezer fontot érő gazdaságát. A helyi rendőrség nyolc [...]
2010. 07. 07. 10:37
A Dolj megyei Boboc család hétfő este nagy felvonulást rendezett fiúk esküvőjének tiszteletére. A rokonok örömére a násznép fejedelmi hintókban utazott a ceremóniára a Madonna Dudu templomba, onnan visszajövet azonban kellemetlen meglepetésben volt részük: az egyik kocsi a forgalmas út közepén felborult. A kocsit húzó egyik ló megijedt egy motorbiciklitől, és egy virágokkal tarkított parkosított [...]
2010. 07. 07. 10:30
John Terryről, az angol hátvédről a közelmúltban derült ki, hogy megcsalta nejét, ám mindezt úgy, hogy egyben el is csábította egyik csapattársa, Wayne Bridge barátnőjét. A szintén angol Ashley Cole 2010-ben vált el feleségétől, a Girls Aloud énekesnőjétől, Cheryl Cole-tól, többek között azért, mert a feleség megunta, hogy férje rendszeresen más nőkkel hentereg. Frank Lampardot [...]
2010. 07. 07. 10:17
Az eset még 2007-ben történt, amikor aEnrique egy rádiós felvételről jött ki, és autóját megrohanták a rajongók. Köztük volt egy tizenegy éves kislány is, és amikor a sztár gázt adott, hogy elhagyhassa a helyszínt, áthajtott a kislány lábfején. A kislány családja pert indított, amely most is tart, Enrique viszont nem ismeri el, hogy ő lett [...]
2010. 07. 07. 09:46
A L’Univers de Chocolate legújabb, whiskyvel megbolondított csokibonbonjainak fotósorozata azt a hatást kelti, mintha a babák az édes bonbon elfogyasztása után kótyagos állapotba kerültek volna. A képek a brazil Sao Paulo városának utcáit díszítik majd. A bódult rosszcsontok reklámsorozat egyébként első helyen végzett a 2010-es Cannes-i Nemzetközi Reklámfesztiválon.
2010. 07. 07. 09:36
Asgeir-ral szemben Paul, az orákulumként híressé vált oberhauseni polip kedden a spanyolok győzelmét jósolta a szerdai esti elődöntővel kapcsolatban a német szurkolók nagy bánatára. Ahogy a korábbi öt esetben, ezúttal is két kocka alakú, kagylóval megtöltött műanyag dobozt eresztettek le hozzá, hogy motiválják: az egyiken a spanyol, a másikon a német zászló volt. Eddig minden [...]
2010. 07. 07. 08:35
„Nagyon komolyan veszem ezt a dolgot, mert az életemről van szó. Meg a karrieremről, és mindenről, amiért dolgoztam az életemben” – mondta Lohan Marsha Revel bírónőnek, akit azonban nem enyhítettek meg ezek a szavak. Beszédében Revel olyan valakihez hasonlította Lohant, „aki csal, de azt gondolja, hogy ez csak akkor csalás, ha elkapják”. A keddi ítéletében [...]
2010. 07. 07. 07:49
Az egyik hölgy egy Paris dúsgazdag dán nő, aki nincs még húszéves, s akivel Ronaldónak Madridban volt egy kalandja. A másik pedig egy amerikai béranya, akivel San Diegóban ismerkedett meg a sztárfocista. A két nő azért jöhet számításba, mert mindketten néhány héttel a Ronaldóval való találkozásuk után jelentették be, hogy terhesek. A gyerekről jelenleg a [...]
2010. 07. 07. 07:41
A mesterkedés ellenére sok menyasszony elégedetlen magával esküvői fotóin, 40 százalékuk önbizalomhiányban szenvedett, ha nála karcsúbb nővel fényképezték le. A felmérés révén kiderült az is, hogy a menyasszonyok csaknem fele fogyókúrázik az esküvője előtt csakúgy, mint a násznép női tagjainak ötöde – adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.
2010. 07. 07. 07:25
Olvasói sztorik