Szórakozás

A holland politikusok körében igen népszerű mikoroblog-szolgáltatást elsősorban a korábbi kormánypárt, a kereszténydemokrata CDA vezetői kedvelték. Idén tavasszal például Jan Kees de Jager akkori pénzügyminisztert azért büntették meg, mert túl sokat twitterezett az ülések alatt. A parlament elnöke már tavaly fenyítést ígért azoknak, akik tanácskozás közben twittereznek. Uri Rosenthal, a kormány tanácsadója elmondta, hogy ennek [...]
2010. 07. 07. 07:02
A rendőrség azt közölte, hogy Bochum mellett úszkáltak fiatalok a Ruhr-ban, amikor észrevették a két krokodilt, és egyikük feléjük tartott, ezért kimenekültek a vízpartra. Három gyerek és két tizenéves hívta fel a rendőrséget a krokodilokról szóló hírrel. Azt is állították, hogy az egyik hüllő csaknem kétméteres volt, és egy homokpadon sütkérezett, a másik viszont a [...]
2010. 07. 07. 07:01
A bukaresti szociális igazgatóság képviselői szerint a több kamionnyi rakományban rengeteg piszkos és szakadt ruhát, takarót, eltört háztartási tárgyat és működésképtelen elektronikai cikket találtak. Az illetékesek szerint egyesek a humanitárius akciót kihasználva szeretnének megszabadulni a használhatatlan tárgyaiktól. Bukarestből 14 kamionnyi rakomány indul a napokban a legsúlyosabb károkat szenvedett moldvai megyékbe, ebben a térségben többször is [...]
2010. 07. 06. 17:40
A Hamburg közelében lévő Harburg egyik vonatállomásán szólalt meg a férfi mobilja, amit a mellette álló, várakozó utasok döbbenten hallgattak. Aztán néhányan szóltak a rendőröknek, akik igazoltatták, majd elvezették az 54 éves férfit. “Hitler egyik eredeti beszédét tette föl a mobiljára, és a végén jól hallható a ‘Sieg Heil’ “- mondta Rüdiger Carstens rendőrségi szóvivő. [...]
2010. 07. 06. 17:00
Befejeződött a rákóczifalvi Macimúzeum legöregebb mackójának restaurálása. A Steiff mackó 1900-ban készülhetett.
2010. 07. 06. 16:10
A 30 éves nő sokáig rágódott azon, hogy hogyan kerülhetné el a nemkívánatos házasságot, míg végül úgy döntött: inkább férfi lesz, mint egy olyan felesége, akihez nem szeretne hozzámenni. Az orvosokat azzal fenyegette meg, ha nem végzik el rajta a drasztikus beavatkozásokat, öngyilkos lesz. Végül július 29-én megműtötték, az operáció hét órát tartott. A nő [...]
2010. 07. 06. 15:08
Egy orosz férfi külön búvárruhát varratott tacskójának, hogy együtt búvárkodjon négylábú kedvencével.
2010. 07. 06. 14:47
Wilco Van Kleef-Bolton magasságának köszönheti munkahelyét, ugyanis biztonsági őrként dolgozik egy főiskolán. „A magasságom miatt egyszerű fegyelmezni vagy szétválasztani a rendetlenkedő, verekedő diákokat” – mesélte a férj. Nehézség azért itt is adódik, főképp a megfelelő méretű egyenruha és a hozzá tartozó cipő beszerzésekor. Felesége öltözködése is rendkívüli. A nő teljesen átlagos, 12-es méret, azonban magassága [...]
2010. 07. 06. 14:33
Britney egy kávézóba tartott Los Angelesben, amikor úrrá lett rajta a pánikroham és őrjöngeni kezdett a nyílt utcán. Amikor sofőrjei a kocsihoz kísérték az eltorzult arccal ordítozó Britney-t, az énekesnő egy napszemüveget vett föl, hogy eltakarja az arcát. Sokak szerint ennek fényében a napokban megjelent vádak – miszerint bőrszíjjal veri gyerekeit – sem tűnnek lehetetlennek.
2010. 07. 06. 14:32
Joan Ginther először 1993-ban nyert, 5,4 millió dollárt – ezt Jackpoton és akkor úgy döntött, hogy nem egy összegben, hanem 19 éven keresztül, havi 270 ezer dolláros összegben veszi fel. 2006-ban, 2 milliót, két évvel később pedig 3 millió dollárt nyert, szintén kaparós sorsjegyen. Most 10 millió dollár (2 milliárd 270 millió forint) üti a [...]
2010. 07. 06. 14:20
Ambrus Attila azt mondja, büntetésének letöltése után pénztáros lesz egy belvárosi üzletben. A Class FM rádióban nyilatkozó Viszkis elárulta, hogy a börtönben 4-kor van ébresztő, fél 5-kor reggeli és fél 8-tól napi hét óra munka. Egy pincében van a munkahely, ahol kaspókat, poharakat készít, hiszen augusztusban saját kiállítása lesz. A 142 millió forintot rabló bűnöző [...]
2010. 07. 06. 13:33
Az Adriai-tenger partján kígyózó A14-es számú olasz autósztrádán hétfő délután fél háromkor, a legégetőbb hőségben és legnagyobb unalomban vezető autósok egyszer csak azt látták, hogy az előttük haladó teherautó összeütközik egy másik járművel, és nekihajt a biztonsági korlátnak. A kamion oldala megrepedt, és pénzeső hullott belőle: kétmillió darab egy- és kéteurós zúdult az aszfaltra. Az [...]
2010. 07. 06. 13:32
Adili Wuxor egy 3,3 centiméter ármérőjű kötélen gyalogolt napközben, este pedig a kötél végére szerelt kabinban aludt. A kínai férfi naponta 20 km-t gyalogolt. “Új Guinness-rekordot szerettem volna felállítani, ami most sikerült is” – mondta Adili Wuxor a Reuters-nek. Mikor leeresztették a férfit a magasból, többen virágokkal és éljenezve várták, majd az emberek a hátukon [...]
2010. 07. 06. 12:44
Az oberhauseni tengeri akvárium kétéves puhatestűje eddig minden alkalommal a győztes csapatra “tippelt”. Paul megjósolta már a németek csoportbeli mérkőzéseinek kimenetelét is, például, hogy legyőzik az ausztrálokat és a ghánaiakat, de kikapnak a szerbektől. Aztán megjósolta az angolok elleni győzelmet, és a németekre “tippelt” az argentinok elleni meccsel kapcsolatban is. A polipot egyszerű módszerrel késztetik [...]
2010. 07. 06. 12:43
Az üzletembert tavaly kapta meg azokat az iratokat, amelyek vakságát tanúsítják. A férfi ezért havonta 237 lejt kapott az államtól, miközben 20 éve van jogosítványa, ami köztudottan vak embereknek nem jár. Az Adevărul újságírói kiderítették, hogy az üzletember többször is megbírságolták a közlekedési szabályok áthágásáért. Az üzletember elmondta, betegsége nem akadályozza meg abban, hogy vezessen, [...]
2010. 07. 06. 11:54
A 63 éves férj és 44 esztendős neje Delaware államban pecázgattak, ám hal helyett kis híján egy BMW akadt a horgukra. A pár meglepődve fedezte fel, hogy a víz felszíne alatt egy fehér kocsi nyugszik. Pár nappal később ugyanez a házaspár egy Hondát talált a vízben. A rendőrség közlése szerint mindkét kocsit ellopták, mielőtt a [...]
2010. 07. 06. 11:50
A sikeres énekesnő, aki nemrég vált el az angol válogatott és a Chelsa focistájától, Ashley Cole-tól, még szombaton esett össze egy fotózáson, majd egy exkluzív londoni magánkórházba vitték vasárnap. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikorra épül fel betegségéből Cole, de annyi bizonyos, hogy a jövő hétre minden megjelenését lemondta.
2010. 07. 06. 11:40
„Abban a pillanatban, ahogy rám tör a krízis, egyetlen dolgot akarok: szexelni valakivel. Nem számít hol, kivel, és hogy milyen következményei lesznek. Csak egyet tudok: szexelnem kell itt és most!”, nyilatkozta az angol nő. Társa is elhagyta a szexmániás nőt. „Nem bírta szusszal, de haragudott rám, ha megcsaltam valakivel”, mesélte. A nőt betegsége miatt már [...]
2010. 07. 06. 11:27
A rendőrség keddi közlése szerint a 38 éves cukorgyári munkás a rekkenő hőség elől menekült az üzem hűtőházába. Itt a jelek szerint először elaludt, majd megfagyott, így találtak rá. Kórházba szállították, életét azonban már nem sikerült megmenteni. Az eset a Tajvan nyugati partjainál elterülő Penghu-szigetek egyikén történt. A hőmérséklet az utóbbi napokban elérte a 37 [...]
2010. 07. 06. 11:10
“Ganxsta Zolee híd, 100 méter” – hirdeti egy tábla a miskolci Perecesen, amelyet engedély nélkül szereltek fel ismeretlenek. Az ott élőket megosztja a felirat, de nem haragszanak. Ganxsta Zolee tud a tábla létezéséről, ám zenekari próbája miatt csak későbbi időpontban ígért tájékoztatást a Magyar Online megkeresésére.
2010. 07. 06. 11:03
A németek nem elégedtek meg az argentínok 4-0-ás kiütésével, egy dalt is írtak Diego Maradonának, melyben elbúcsúznak a németeket megsértő szövetségi kapitánytól. Minden bizonnyal az isteni Diego ezt a dalt nem fogja sűrűn lejátszani… A dal címe: Tschüss Maradona!
2010. 07. 06. 10:45
Ronaldo a hétvégén Facebook-oldalán közölte, hogy július elején gyereke született egy megnevezni nem kívánt nőtől. A Daily Mail úgy tudja, hogy a pár napja született kisfiú már a focista szülőhazájában, Portugáliában is van, egyelőre Ronaldo anyjánál. Az ügyben egyébként egyáltalán nem akar többet nyilatkozni a focista. Annyit lehet tudni, hogy az anya egy amerikai nő, [...]
2010. 07. 06. 10:17
Olvasói sztorik