Szórakozás

Miután kidobta az állatot, továbbment. A jószág tizenöt órát töltött a szemetesben, végül gazdái találták meg, hosszú keresés után. Először arra gondoltak, az állat maga ugrott bele, majd amikor visszanézték a biztonsági kamerájuk felvételét, szembesültek azzal, hogy egy nő felelős mindezért.
2010. 08. 24. 11:14
A leopárdmintás nadrágba öltözött fiatal lány Duffy Mercy című számát adta el, az első másodpercek után még csak összesúgtak a közönség soraiban, majd felhangzottak az első kacajok is, később már a fejüket fogták a nézők és nevettek. A hamisan éneklő, de inkább magas hangon sikítozó lány a produkcióját elképesztő koreográfival társította, s végül már a [...]
2010. 08. 24. 10:28
A menyasszony 95, a vőlegény 88 évesen mondta ki a boldogító igent, így kettejük összéletkora a házasságkötés időpontjában 183 év volt. A szerelmespár távkapcsolatban kezdte a viszonyt öt évvel ezelőtt, miután Brightonban egy táncos-teázós délutáni összejövetelen megismerkedtek. A két szerelmespár azonban egymástól 450 km távolságra élt, így csak évente három-négyszer látták egymást. Így ment ez [...]
2010. 08. 24. 10:04
„Két hónappal ezelőtt rendőrök törtek ránk a házunkban. Tizenkét kutyával érkeztek, nagyon agresszívak voltak. Az egész házat felforgatták. Kábítószert kerestek, azt mondták, névtelen bejelentést kaptak. A garázsban közel nyolcvan autó parkol, nem lehet bizonyítani, hogy a drog Ludwighoz tartozott” – mondta Cicciolina. A fiút javítóintézetbe vitték, Staller Ilona naponta kétszer látogatja. A gyerek apját nem [...]
2010. 08. 24. 09:22
A picit a kismamával együtt hétfőn fuvarozta haza a kórházból a családfő. Édesapja azonban alig tud időt szentelni a kis trónörökösre egy bosszantó kellemetlenség, allergiás rohamai miatt. „Törökbálinton, úgy tűnik, nem érvényesek a hatályos törvények: hónapok óta nem vágják a gazt. Nagyon komoly allergiám van, de hiába jeleztem az önkormányzatnál, senki sem tesz semmit” – [...]
2010. 08. 24. 09:08
Havas néhány napja lánya majd két évtizedes képeire bukkant, melyek felett hangzatos címek minősítették bombázónak a ma már 36 éves családanyát. Havas Henrik nem bírta türtőztetni magát és rövid videó formájában ugrott neki a cikket közlő pletykaoldalnak. „Nem értem, mire jó, hogy az ismert emberek a családjukat is reflektorfénybe tolják. Én nem teszem ki ennek [...]
2010. 08. 24. 09:07
A börtönben értesült S. Krisztián arról, hogy volt feleségét és két kisfiát lemészárolta az asszony új élettársa, Cs. Krisztián. „Kérvényt nyújtott be a börtön parancsnokához, hogy elmehessen a temetésre. Azt viszont még mi sem tudjuk, hogy mikor lesz a gyászszertartás, hiszen a holttesteket még nem adták ki” – mondta a Borsnak a meggyilkolt édesanya egyik [...]
2010. 08. 24. 08:48
Naomi állítólag a múlt hónapban kapott értesítést arról, hogy hamarosan eljárás indul ellene, mert nem reagált a fizetési felszólításokra. „Naominak a tavalyi évben halmozódott fel ez a nagy összegű tartozása” – állítja az informátor, Robert Snell. „A szupermodell keresete a hágai bíróságon tett tanúvallomása után került előtérbe.”
2010. 08. 24. 08:07
Nem tudom, mi történik, még fel sem fogtam ezt az egészet, csak azt tudom, hogy ő volt a legfontosabb dolog az életemben. Olyan, mintha még mindig élne – zokogott Csentes Éva, Bóta Lara Szonja édesanyja, akit a Blikk telefonon ért utol. Éva mióta Lara csütörtök hajnalban elhunyt, egy szemhunyásnyit sem aludt. Az édesanya soha, egy [...]
2010. 08. 24. 07:56
„Gondoltak arra, hogy esetleg elutaznak valamerre, de végül úgy döntöttek, hogy otthon maradnak a kutyáikkal” – nyilatkozta egy bennfentes, aki hozzátette, hogy a házaspár most egy kis nyugalomra vágyik, és majd később bepótolják, amit most kihagytak. „Meg akarják várni, hogy az esküvő körüli felhajtás véget érjen” – mondta a Sunnak nyilatkozó ismerős, aki szerint Robbie [...]
2010. 08. 24. 07:06
Nagy felfordulást okozott Shakira Barcelonában, mikor az utcán, több száz járókelő előtt kezdett el táncolni, ugyanis közben lecsúszott a nadrágja. A látványos produkció egy fergeteges klipforgatás része volt, de azt valószínűleg nem tervezte be az énekesnő sem, hogy nadrágja nem marad fent híres hátsóján.
2010. 08. 24. 07:06
Lady Gaga úgy döntött, hogy egy videó segítségével mond köszönetet azoknak a rajongóknak, akik követik a Twitter-bejegyzéseit. „Lady Gaga vagyok, a Twitter királynője. Szeretném megköszönni az én kis szörnyecskéimnek, hogy követnek engem a Twitteren. Köszönöm, hogy megkezdhettem az uralkodásomat” – rebeg hálát az énekesnő, aki megígérte, hogy nem hagy fel a twiteléssel, és újabb és [...]
2010. 08. 24. 07:05
Az ügyvédei a bíróságon részletesen taglalták, hogy mire is megy el az évi 7,2 millió dollár (kb. 1,6 milliárd forint), így próbálják megakadályozni, hogy volt barátnője még több gyerektartást csikarjon ki belőle. A színész ügyvédei szerint Okszana Grigorjevának és közös gyermeküknek elég az a hatezer dollár, amit hajlandó gyerektartás címen fizetni. Igaz, ez csupán az [...]
2010. 08. 24. 07:05
Rob 49 sármos színészt utasított maga mögé. A top ötöt, egyértelműen a vámpír fiúk uralják, bár becsúszott egy vérfarkas is, hiszen Taylor Lautner a második, akit Jacob Black-ént ismert meg a világ. A negyedik és ötödik helyen szintén észbontóan helyes vérszívó fiúk, Xavier Samuel és Kellan Lutz állnak. A bronzérmes, a The Vampire Diaries című [...]
2010. 08. 24. 07:04
A BBC internetes hírportálja szerint a műsor több millió rajongója az internetes fórumokat árasztotta el a szombati válogatás után, azzal vádolva az X-Faktor készítőit, hogy “belenyúltak az indulók hangjaiba az úgynevezett autotuning eljárással, hogy kijavítsák a versenyzők rossz hangszínét, és a hamis hangokat elfedjék.” Az énekes-tehetségkutató egyik szóvivője bevallotta: az utómunkára azért volt szükség, “mert [...]
2010. 08. 23. 14:55
„4000 ember közül 33-an kerültünk a legjobbak közé, hogy aztán a tévében válasszák ki azt a tizenkettőt, akik beköltözhettek volna a villába. Ez azonban elmaradt, hiszen az utolsó hajrában kiderült, mégsem lesz a műsorból semmi” – mesélte a Napi Ásznak Tomi, aki ma már öregnek tartja magát ahhoz, hogy részt vegyen egy ilyen műsorban. „Azóta [...]
2010. 08. 23. 14:18
„Édesanyám mindössze 18, édesapám pedig 19 éves volt, amikor megérkeztem. Nagyon örültek a születésemnek, de nem azzal voltak elfoglalva, hogy azonnal intézzék a hivatalos ügyeket, hiszen nem voltak járatosak az ilyesmiben. Aztán amikor pár nappal később a kis falunkban, Vámosmikolán édesapám bejelentette a születésemet, a hivatalnok az aznapi dátumot jegyezte fel. Ez július 17-e, de [...]
2010. 08. 23. 13:18
Olvasói sztorik