Szórakozás

Kisebb melleket akar Cini

Újabb beavatkozásra készül Zalatnay Sarolta.

Az énekesnő pár évvel ezelőtt jelentette be, hogy megszabadul óriási méretű implantátumaitól, amelyekkel korábban, volt párja, Márton Csaba kedvéért turbóztatta keblét. Ám most, négy évvel a mellkisebbítő műtéte után bejelentette, hogy még kisebb melleket akar.

„Nem befolyásolt senki, ez most az én döntésem. Régebben fájt a hátam, sokat kínlódtam, ezért jobbnak láttam, ha megszabadulok a szilikontól. Most már szerencsére nincsenek fájdalmaim, csupán annyi bajom van, hogy zavar ez a méret. Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ezt fogom mondani, de jobban érezném magam jóval kisebb mellel” – indokolta elhatározását az énekesnő.

Cini döntését nem sokan értették, mivel melle védjegyévé vált. Miután kiszabadult a börtönből, első útja orvosához vezetett. Implantátuma 570 köbcenti volt, amelyből 170 köbcentiméter szilikont távolított el orvosa. Dr. Krasznai Zsolt azonban azt is elárulta: a kivett bőrmennyiséggel együtt mellenként 400 köbcentivel lett kisebb az énekesnő dekoltázsa.

Az elmúlt négy évben azonban a fogyókúrák miatt nem akarta ismételten fogadni páciensét. Cini erős nő, aki ugyanúgy, mint mások, küzd a kilókkal. Állandóan tornázik, fogyókúrázik. Aránytalan lett volna a teste, ha korábban még kisebbre csinálom meg a mellét. Amíg nem áll be a testsúlya, és az nem állandósul, nem szívesen műteném meg. A négy évvel ezelőtti operációnál nem kis mellel álltunk szemben. A kisebbítő és nagyobbító műtét között hatalmas különbség van, tényleg bonyolultabb beavatkozás a méretcsökkentés – mondta el a plasztikai sebész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.