Először szerepelsz a divatvilágban nagy presztízzsel rendelkező Pirelli naptárban. Milyen érzés volt megkapni a felkérést?
Évek óta a bakancslistámon volt, hogy benne legyek a naptárban. Ez mérföldkő egy modell karrierjében. Számomra külön megtiszteltetés, hogy éppen ebben a kiadásban gondoltak rám, mivel ennek köszönhetően még nagyobb figyelmet kap az a munka, amit az elmúlt évtizedekben aktivistaként végeztem. Amikor felkértek, és először hallottam a koncepcióról a múzsákkal, aztán megtudtam, hogy Emma Summerton múzsáiról van szó, és hogy mi lesz az én szerepem, rögtön azt éreztem: Heuréka! Ez zseniális! Ez az, amiről a Pirelli szexi naptárainak szólnia kell.
A múltban pont a naptár erotikus jellege miatt érte rengeteg kritika a Pirellit, illetve a sokszínűséget és az inkluzivitást is sokan hiányolták belőle. Mi változott szerinted?
Úgy gondolom, hogy a Pirellinek sikerült felzárkóznia, belátták, hogy mennyire fontos lépést tartani a világban történő változásokkal, a jelenlegi trendekkel. Kifejezetten szeretem a naptárban, hogy továbbra is hű marad az eredeti koncepció szexisségéhez, de egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a benne szereplő nők, akik kiállnak valami mellett, és részt vesznek a divatipar átalakításában, és felületet is biztosítanak nekik mindehhez.
Olyan sokáig mondogatták a modelleknek, hogy »maradj csöndben, annyi a dolgod, hogy csinos légy«, és most, a közösségi média korában lehetőséget kapunk, hogy olyan ügyekről beszéljünk, amik igazán fontosak nekünk.
A divatvilág egészében tapasztalható, hogy befogadóbb lett a közeg?
Már most sok változás történt. Minden eddiginél jobban érzékelhető a befogadás, és elkezdtünk másképp tekinteni arra, mi a szépség. De én már több mint egy évtizede kampányolok ezért, emiatt is volt annyira testhezálló számomra az aktivista szerepe a naptárban: egy újabb lehetőség, hogy kiálljak, és megmutassam magam. Több mint húsz éve, tizenkét évesen kezdtem el modellkedni, 22 éves koromban került be a nevem a köztudatba, most 35 vagyok. És még mindig csak azt tudom mondani, hogy most minden eddiginél jobban vagyunk reprezentálva, de még mindig nem vagyunk elegendő mértékben. Nem eléggé a médiában, nem eléggé a kifutókon, nem eléggé a divatban, nem eléggé, ha elmész a boltba ruhát venni magadnak, és nem találsz semmit a saját méretedben. Ez jelenti a problémát. Ez egy olyan harc, aminek sosincs vége, mindig van mit tenni az érdekében. Nagyon remélem, hogy a következő generációnak nem kell ugyanazokkal a problémákkal szembesülnie, mint nekünk.
Azt mondtad, a szépség újradefiniálására lenne szükség. Számodra mit jelent ez a fogalom?
A szépség az, mikor önmagad vagy, amikor biztos vagy magadban. Világszerte a leggyakrabban azt kérdezik tőlem, hogy hogyan vagyok ilyen magabiztos, és honnan szerzem az önbizalmam. És tudod, ebből mit szűrök le? Hogy az emberek mindig másokban keresik az önbizalom forrását. Ezzel az a legnagyobb baj, hogy ha másoktól akarod ellesni a magabiztosságot, akkor mindig azt akarod majd, amit ők. Így folyamatosan az alapján ítéled meg magad, amit a társadalom mond neked arról, hogy mi a szép. Szóval amit én személy szerint igazán gyönyörűnek tartok, az az egyéniség.
Szerinted ezt sikerült közvetíteni a naptárban való szerepléseddel?
Százszázalékosan. Az összes munkámmal azt akarom üzenni, hogy légy önmagad. Nagyon hálás vagyok minden lehetőségért, amikor helyet kínálnak nekem egy asztalnál – különösen egy olyan jelentős asztalnál, mint amilyen a Pirelli-naptár –, mert akkor felerősödik a hangom, és az emberek szerte a világon megtudhatják, hogy sokkal fontosabb boldognak lenni a saját testedben, és bízni magadban, mint valaki másnak lenni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Említetted, hogy még mindig nem valósult meg elég változás a divatiparban. Mit kellene még tenni?
Ez egy nagyon sokrétű kérdés, mivel ez egy ördögi kör. Például a tervezőknek még mindig problémát okoz a ruhák méretezése. Készítenek egy mintadarabot egy méretben, és sokan még mindig nem tudnak ebből kisebbet vagy nagyobbat csinálni. Mert nincs rá pénzük, és gyakran nem áll rendelkezésükre az ehhez szükséges infrastruktúra sem. Aztán felmerül a következő kérdés: ha egy ruha nem elérhető bizonyos méretekben, akkor azt nem tudják fotózni egy hozzám hasonló méretű lányon, mondjuk egy címlapra vagy egy kampányhoz. Aztán ha elérhető a ruha nagyobb méretben, akkor előfordulhat, hogy csak egyetlen darab készül belőle, amihez a vásárló nem fér hozzá. És ha a vásárló nem tudja megvenni, akkor miért készül el egyáltalán az a ruha?
Az lenne a lényeg, hogy egy darab minden méretben kapható legyen, hogy senki ne érezze kirekesztve magát. Nem igazán lehet emiatt bárkit is okolni. Az igazi kérdés az, hogy valójában ki fogja végrehajtani a változást?
Van pár divattervező, aki azt mondja: „a fenébe is, legyen nagyobb méret, olyan ruhákat fogok készíteni, amik minden alkatú emberre passzolnak, akik meg akarják vásárolni a kreációimat”. De ez még mindig a kisebbség. És akkor a fast fashion márkákról még nem is beszéltünk, ami egy egészen másik problémakört nyit meg. Szóval nem tudom, mi lenne a probléma megoldása, csak beszélni tudok róla, és rámutatni, hogy hol kell a változás.
Annak ellenére, hogy hosszú évek óta modellként dolgozol, idén először fordult elő, hogy meghívást kaptál a párizsi divathétre is a New York-i és a milánói mellett. Minek kellett történnie ahhoz, hogy ez megvalósulhasson?
Érdekes volt huszonvalahány év után mindhárom divathéten szerepelni ugyanabban az évben. Párizsban ráadásul először voltam, még sosem hívtak korábban. A Balmain divatbemutatóján Precious-szel [Precious Lee plus-size modell, szintén szerepel az idei Pirelli naptárban – a szerk.] együtt vettünk részt, ami azért volt klassz, mert legalább nem csak egyikünk volt ott. Nagyon jó energiák uralkodtak a kifutón, és csodálatos volt ott lenni, de a telt nők még mindig nagyon alul vannak reprezentálva a bemutatókon. Érdekesség, hogy nekem nagyon sok francia követőm van, óriási a rajongótáborom ott. Rengeteg molett nő van Franciaországban, akik menő designer ruhákat szeretnének viselni, de nem veszik őket figyelembe. Gondolom, ehhez idő kell, és optimista vagyok. Szeretem úgy nézni a dolgokat, hogy a pohár félig tele van, de csak idő kérdése, és megtelik. A Balmainnel viszont csak jó élményem van. Olivier Rousteing [francia divattervező, a Balmain luxusdivatház kreatív igazgatója – a szerk.] hívott meg a bemutatójára, és három nap alatt elkészítette a ruhámat. Ő mindig felmegy egészen XL méretig, de a többiek miért nem képesek erre? Miért okoz nekik ez problémát?
A múzsákra visszatérve, téged kik inspirálnak?
Nekem az tud ihletet adni, ha valaki magabiztosan csinál valamit, és erőt ad a körülötte lévőknek is. Ez alapján azt kell mondjam, hogy a naptárban szereplő nők közül többen is a múzsáim, mert azon túl, hogy gyönyörűek, évek óta modellkednek, és néhányan a barátaim is, tényleg változást hoznak a világba. Szerintem ilyennek kell lennie egy múzsának. A személyes életemben pedig az édesanyám a múzsám, mert korábban fogalmam sem volt, milyen nehéz anyának lenni. Az elmúlt két évben többször mondtam köszönetet neki, mint egész addigi életem során.
Mit mondanál azoknak, akik számára te jelentesz ihletforrást?
Először is azt, hogy köszönöm. Remélem, hogy azáltal, hogy elmesélem a történetemet, és retusálatlan, filterek nélküli képeket mutatok magamról, ők is erősnek és magabiztosnak érzik magukat ahhoz, hogy boldogok legyenek a saját bőrükben.
Nem a meztelenkedés miatt mutogatom a testem, vagy hogy arra biztassak bárkit, hogy posztolja ki a sajátját, hanem hogy mások felismerjék, nincs olyan, hogy tökéletes.
Közzéteszek egy fotót a striákról a hasamon, és más anyukák azt mondják, „nekem is vannak ilyen csíkok a hasamon”. Ez pedig felerősíti a tudatot, hogy mind egy közösség tagjai vagyunk, akiknek ugyanolyan, a társadalom által egységesen csúnyának elkönyvelt jelek vannak a testén.
Többször hangsúlyoztad, hogy fontos neked, hogy hallasd a hangod olyan ügyekben, amiket kulcsfontosságúnak tartasz. Előfordult valaha, hogy féltél kimondani, amit gondolsz?
Nem. Nagyon érdekes időket élünk, amikor mindenkit szétszednek a mondanivalója miatt. Néha muszáj óvatosnak lenni, de én nagyon biztos vagyok a mondandómban, és abban, hogy milyen változtatásokat szeretnék elérni. Nekem az a legfontosabb, hogy a férfiak és a nők jól érezzék magukat a testükben. Erről igazából soha nem esik nehezemre beszélni, mert én is így élek minden egyes nap.
Mint mondtad, eljuttatni az üzeneted, és változást elérni folyamatos munka. Ha lehetőséged lenne egyetlen dolgot üzenni minden fiatal lányának a világon, mi lenne az?
Hogy nincsenek egyedül. Hogy vannak még más fiatal lányok, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint ők. És hogy ez csak egy szakasza az életüknek, aminek hamarosan vége lesz, és utána képesek lesznek majd visszatekinteni, és büszkén azt mondani, hogy túlélték.
Modellként óriási sikereket értél el, de mire vagy a legbüszkébb?
Azon kívül, hogy anya vagyok? Az nagyon menő. [Ashley Graham és férje három fiú szülei, a legidősebb 2020-ban, ikreik tavaly születtek meg – a szerk.] A karrieremben az elmúlt másfél évtizedben annyi csodálatos dolgot elértem már, és bizonyos szempontból úgy érzem, hogy mindez nagyon rövid időn belül sikerült. Amikor valakinek az életét nézzük, akkor néha csak a legnagyobb eredményét emeljük ki, de mikor magamra gondolok, nem tudok egyetlen dolgot kiemelni.
Számomra azok a meghitt pillanatok számítanak a leginkább, amikor az emberek az utcán odajönnek hozzám, vagy rám írnak Instagramon, hogy »Megváltoztattad az életem« vagy »Megmentetted az életemet«. Emberek, akik egy étkezési zavar vagy az öngyilkosság szélén állnak, találnak valakit, aki úgy néz ki, mint ők, és beszél arról, hogy a teste nem tökéletes és vékony, hanem nagyobb, és nemcsak elfogadja, de szereti a háti zsírpárnáit, és rájönnek, hogy ez rendben van.
Szívszorító a tudat, hogy vannak, akik egészen addig így éreznek, amíg rá nem jönnek, hogy az is egy út, hogy elfogadják magukat. Szóval talán erre vagyok a legbüszkébb a karrierem tekintetében. Persze, az összes többi része nagyon klassz, és sok örömöt okoz nekem, úgyhogy mindenképp szeretném folytatni. Továbbra is előre akarom mozdítani az iparágat, és magamat is, mert még mindig nagyon sok a tennivaló, hogy megváltozzanak a dolgok, és ne csak egy újabb trendként fogjuk fel az inkluzivitást.
Anyaként mi a legfontosabb lecke, amit meg akarsz tanítani a gyerekeidnek?
Amit igazán szeretnék belenevelni a fiaimba, az a kedvesség és az erő. És hogy ez a kettő kéz a kézben járhat. Lehetsz pont annyira erős, amennyire kedves, és fordítva.
Ennyi mindennel a hátad mögött van még valami a bakancslistádon?
Nagyon sok minden. Hadd áruljak el valamit: van egy álomtábla az irodámban, amin a céljaim szerepelnek. Nyolc-tíz évvel ezelőtt rajta volt a TED-előadás, szerepelni a Sports Illustrated magazinban, venni egy házat, gyerekeket szülni, beutazni a világot…
Ezekből minden megvalósult.
Szerintem ez bizonyítja, hogy hatalmunk van az életünk felett, és hogy amit elképzelsz magadnak, azt el is tudod érni. Mindig azt mondom a fiataloknak, hogy figyeljenek oda, mit ejtenek ki a szájukon, mondják ki, mire vágynak, mert valóra válik. Úgy gondolom, hogy ez az, amit nagyon bele kell sulykolnunk a mai fiatalokba, hogy megváltoztathatják a világot, befolyásuk van a jövőre, és egy kis odafigyeléssel bármit megkaphatnak, amit csak akarnak.
És milyen megvalósításra váró célok vannak most azon az álomtáblán?
Szeretnék jobban elmélyedni a digitális történetmesélés világában. Több méretet magában foglaló fehérneműkre, fürdőruhákra és ruhákra is szükség van, szóval ebbe az irányba is elindultam. Mi más még? Miért ne nyithatnék a tévé felé? Esetleg a Broadway irányába? Harmincévesen megjelent egy könyvem. Azóta eltelt öt év, eltelik még öt, és 40 leszek. Azon gondolkodom, hogy írok még egy könyvet arról, milyen anyának lenni, hol tartunk most a divatszakmában. Érdekes lenne látni a haladást, a fejlődés folyamatát. Azt gondolom, hogy a határ a csillagos ég.
