Szórakozás

Pumped Gabo: Valójában most csak a nevemből élek

youtube / tatár csilla
youtube / tatár csilla
Tudja, hogy nem gyúrhat örökké, így zenei karriert is tervez.

Az rtl.hu-ra nemrég Papp Gergővel került fel egy rövidebb interjú annak kapcsán, hogy jelenleg is ismétli a csatorna a Nyerő Páros legelső évadát. A műsorvezető abban elmondta, már bánja, hogy feleségét kamerák előtt szerepeltette, holott utóbbinak ez nem volt a legkellemesebb élmény.

Kapcsolódó
Papp Gergőt már kicsit bántja, hogy volt feleségének a Nyerő Párosban kellett szerepelnie
Felesége egyszer a tévés szemébe is mondta ez élő adásban.

Hasonló beszélgetés került fel Pumped Gabóval, aki akkori párjával, Sebestyén Ágival szerepelt a műsorban. Azt mondja, érzelmi hullámvasút volt neki a Nyerő Páros.

Nekünk Ágival akkoriban már eléggé rossz volt a kapcsolatunk, és ez a műsor újra összehozott minket. Emlékszem, hogy hazamentünk, és napokig sírtunk a kiesésünk miatt. Egyébként pár éve bocsánatot kértem tőle. Elég jó kapcsolatban vagyunk, néha szoktunk dumálni. Érdekel, hogyan érzi magát, szeretnék abban a tudatban lenni, hogy minden rendben van vele. Azt viszont már nem gondolom, hogy újrakezdenénk.

Elmondta, hogy DJ-karriert is tervezget, de inkább külföldön.

Maradtam ugyanezen a pályán, több műsorban is szerepeltem. Lengyelországban és Amerikában is kaptam lehetőséget. Valójában most csak a nevemből élek. Nemrég elkezdtem zenélni is, a karantén alatt rájöttem, hogy mennyire szeretem a zenét, és hogy milyen sokat jelent nekem. Nem gyúrhatok örök életemben, ezért elkezdtem gondolkodni, hogy mit szeretnék csinálni idősebb koromban. Több buliban is felléptem már DJ-ként, de nekem az már nem kihívás, hogy lemegyek zenélni Miskolcra, Nyíregyházára vagy Győrbe. Külföldre szeretnék majd menni fellépni. Természetvédelemmel is elkezdtem foglalkozni, szeretném, ha minél több fiatalnak fontos lenne ez a téma.

Pumped Gabo nemrég arról is beszélt, miből van pénze:

Kapcsolódó
Pumped Gabo elmondta, miből van pénze: Én igazából egy percet nem dolgozok, csak hobbinak élek
Állítása szerint csak gyúr, szoliba és fodrászhoz jár hétköznaponként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik