Szórakozás

Nagy Alexandra: Amióta vidéken élek, sokkal nyugodtabb vagyok

RTL Klub
RTL Klub
Két hónapja derült ki, hogy egy 160 fős faluba költözött.

Még októberben mesélte el a Barátok közt sorozatból megismert Nagy Alexandra, hogy egy Nógrád megyei, százhatvan fős faluba költözött, mivel mindig is az volt a vágya hogy vidéken éljen. A Survivorben való szereplése után pedig vett egy házat, amiben jelenleg is él. A Fókusz riportja óta most, újév alkalmából adott interjút az nlc-nek a színész, amiben elmondta, kettesben töltötte a karácsonyt az anyukájával, és hogy mi a szilveszteri hagyománya a barátaival. A beszélgetésben felmerült a vidéki élete is, ezzel kapcsolatban elmesélte, hogy sokkal jobban érzi magát a természethez közel, szomszédok nélkül.

Kapcsolódó

Egyébként amióta vidéken élek, sokkal nyugodtabb vagyok, nem stresszelek semmin, még a munkán sem, teljesen megváltozott az életem. Rengeteget kirándulok és élvezem a környezetet, ahol élek. A többi meg megy majd a maga útján

Ezután pedig hozzátette, egyáltalán nem vágyik arra, hogy visszaköltözzön Budapestre.

Amióta elköltöztem a fővárosból a természetbe, nem is vágyom rá, hogy visszatérjek. Szeretek sétálni a környékünkön, jó levegőn vagyok, távol a világtól, távol mindentől. Most már négy kiskutyussal élek együtt, ami nagyon feltölt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik