Szórakozás

Idén sem maradtunk celebutánpótlás nélkül – íme a 2021-ben született gyerekek

Noam Galai / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP és TV2
Noam Galai / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP és TV2
Sorshúzás, pánik, hosszas tanakodás, első és sokadik gyerek – összegyűjtöttük az idei celebbabákat.

Az évet elég sejtelmesen indította Hujber Ferenc, akinek harmadik gyerekéről csak annyit tudunk, hogy fiú. Új feleségével Angliában nevelik őt. Szintén januárban született meg a volt Barátok közt-szereplő Kardos Eszter kislánya, Zita. A színésznő második gyermeke az utolsó magyar királyné után kapta a nevét, hogy elég hercegnős legyen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Eszter Kardos (@eszterkardos) által megosztott bejegyzés


Februárban két Tabáni István második fiának, Noel Dominiknak örülhetett, Fehérvári Alfréd Gábor Freddie pedig akkor még csak ismerkedett az új szereppel – Léna Hanga az énekes első gyermeke. Szalóki Áginak áprilisban született meg kisfia, Áron, néhány héttel előtte 36 hetes terhesen egyébként Merkely Béla oltotta be a 42 éves énekesnőt. Karsai Zita is 42 évesen lett édesanya: a kezdeti nehézségek után vidáman mesélt arról, hogy kislánya, Lili már „szép kövér baba”.

Az Instagramnak hála három májusban szülő celeb terhességét is nyomon követhettük:

  1. Dér Heni kezdte a sort, nem hétköznapi körülmények között. Fia, Bendegúz az autóban döntött úgy, hogy a világra jönne – rendőri segítséggel érkeztek a kórházba.
  2. Hódi Pamela kislánya különleges nevet kapott. Férjével, Tóth Bencével úgy döntöttek, hogy Evolet Oliviát csak ritkán szeretnék megmutatni.
  3. Május utolsó babája pedig Pintér Adrienn Ada kislánya volt – így kamasz ikerfiai után lányos anyaként is kipróbálhatja magát, miután megszületett Freya Jázmin.

Dobrády Ákos júniusban lett édesapa, kisfia a Bende Mór nevet kapta. Szintén júniusban a kezdeti pánik után Sáfrány Emese boldogan újságolta, hogy megszületett kisfia, Nolen.

A július volt a legsűrűbb: hat celebgyerek is ekkor látta meg a napvilágot. Szekeres Nórának nagy segítséget jelentenek nagyobb gyermekei, hiszen már van egy húszéves lánya, illetve egy tizennyolc és egy hétéves fia. A nemek aránya kiegyenlítődött: a kis Nadin a műsorvezető negyedik gyermeke. Megszületett Tápai Szabina és Kucsera Gábor harmadik gyereke is: azt mondták, valószínűleg Bella az utolsó gyermekük, nem vállalnak többet.

Az On the Spot alkotóinak is júliusban született meg a kislányuk – Cseke Eszter és S. Takács András gyermeke a Kála Róza nevet kapta. Szintén júliusi baba Gájer Bálint kisfia, Kristóf , és Mihalik Enikő Eva Rose nevű kislánya. Mindketten első gyermekek a családban. Ha meg akarja nézni Mihalik lányának arcát, már bármikor megteheti. A júliust VV „Rágógumi” Zsófi zárta: Anna Luca édesapjával ugyan már nincsenek együtt, viszont ő így is már egy második gyermekről álmodik.

Augusztusban született meg Bereczki Zoltán és Bata Éva közös kislánya, Flóra. Őt követte Gönczi Gáborék lánya, Gréta. A hónap végén jött a hír, hogy megszületett Horváth Éva második kisfia is, aki nagy dilemma után Alex nevet kapta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Horváth Éva (@evahorvathofficial) által megosztott bejegyzés

Oláh Gergőék is az utolsó pillanatig bizonytalanok voltak, feleségével a kórházban húztak sorsot, így lett ötödik gyerekük neve Emili helyett Holli. Polgár Kriszta nagyon szeretett volna egy kislányt két fia mellé, és sikerült is: mivel öt éve Amerikába költöztek, Lana ott jött világra szeptemberben. Fekete-Győr András, a Momentum politikusa valószínűleg sosem gondolta soha, hogy valaha egy mondatban említik majd Ambrus Attilával, de egy dolog biztos közös bennük: mindkettőjüknek novemberben született meg a kisfia. Előbbi az Álmos, utóbbi a Magor Attila nevet kapta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik