Szórakozás

Megszületett Tápai Szabina és Kucsera Gábor harmadik gyereke

tv2
tv2
Több gyereket már nem biztos, hogy vállalnak.

Június 24-én – ahogy az első kettőt is – császármetszés segítségével megszületett Tápai Szabina és Kucsera Gábor harmadik közös gyereke, akit Bellának neveztek el. Minderről a BEST Magazinnak meséltek.

Egyikünk sem stresszes alkat, teljes nyugalommal vártuk, hogy megérkezzen a harmadik gyerekünk. Mindig bebizonyosodik, hogy jól kiegészítjük egymást. A császármetszésre nem jött be, a szülőszoba melletti helyiségben várakozott. Ez az első két gyerekünk esetében is így történt, mert nem szeretett volna a műtőasztalon látni engem, és én ezt tiszteletben tartom.

Nem valószínű, hogy lesz több gyerekük:

Jelen pillanatban úgy érzem, több gyereket nem vállalunk. Ez a szülés volt fizikailag a legkeményebb és a legnehezebb, két kihordott baba után már máshogy zajlik egy császármetszés.

Best

Ajánlott videó

Olvasói sztorik