Szórakozás

Megszületett Szekeres Nóra negyedik gyereke

TV2
TV2
Nem sok kislány fog a játszótéren ezzel a névvel szaladgálni.

Szekeres Nóra gyerekeinek fiú-lány aránya ismét kiegyenlítődött, ugyanis május 5-én, egy nappal a kiírt dátum után megszületett második lánya, aki a ritka Nadin nevet kapta.

A műsorvezető első házasságából született gyerekei már a kicsi körüli feladatokba is be tudnak segíteni, hiszen Noa 20 éves, Milán pedig 18, de a hétéves Alexander is próbálkozik.

Szekeres Nóra az Anya magazinnak adott interjújában mesélt arról, hogy 40 évesen hogyan éli meg az anyaságot és hogy ismét babáznia kell.

Sok mindenben ugyanolyan vagyok, de akad bőven, amiben más. De hogy most ez a korom miatt van-e így, vagy azért, mert ő a negyedik, nem tudom. Most sokkal nyugodtabb vagyok, és türelmesebb. Noánál még mindent sürgettem, szerettem volna már, hogy nagyobb legyen, hogy haladjunk, hogy történjenek a dolgok. Nadinnál nem érzem ezt. Olyan hamar elmúlik ez az időszak, hogy minden pillanatát szeretném kiélvezni. Biztos az is benne van, hogy azt érzem, ezt most csinálom utoljára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik