A TV2 jelmezes műsorának legutóbbi adásában is három versenyző lepleződött le. Elsőként Király Viktor bújt elő a tökfeje alól, másodikként pedig a Viszkisnek kellett felfednie magát.
Mindkét csapat nagy magabiztossággal állította, hogy a Farkas Piroska hibrid jelmez alatt Harsányi Levente énekel és már készültek begyűjteni az érte járó pontot, ezért különösen mélyre esett az álluk, amikor kiderült, hogy Ambrus Attila áll előttük. Ábel Anita megdicsérte, hogy nagyon jól énekelte, de Ambrus biztosított mindenkit, hogy többet nem áll színpadra.
Az a helyzet, hogy most állok először és az hiszem utoljára színpadon. Soha életemben nem énekeltem, annyi közöm van a zenéhez, hogy loptam hangszereket sajnos
– mondta Ambrus.
Kiemelt kép: tv2.hu