Az én történetem három évvel ezelőtt kezdődött, amikor belezúgtam egy pincérlányba. Kiderült róla, hogy borzasztó volt a gyerekkora, intézetben is volt pár évig. Nálam 10 évvel fiatalabb, ami nem szokatlan, általában a fiatalabbakkal jövök ki jobban. Elkezdtünk randizni, eleinte minden jól alakult, a szerelmeskedéseink is felejthetetlenek voltak, de ahogy közeledtem felé, és szóba került az összeköltözés, ő menekülőre fogta. Ahogy visszagondolok, szinte mindig volt valami kifogása, hogy miért nem akar továbblépni, holott gyereket és saját családot szeretett volna – vagy csak ezt mondta. Azt tudom, hogy rendszeresen szív füvet és időnként gyógyszereket is szed, hogy a munkáját sűrűn váltogatja és nagyjából semmi sem biztos az életében, csak az örökölt lakása és a macskája. Nem tudom, mit tehetnék, én szeretnék vele lenni, úgy érzem, meg akarom őt menteni, viszont nem bírom ezt a bizonytalanságot, hol kellek neki, hol nem, ez megy köztünk évek óta. Próbáltam vele szakítani, de akkor utánam nyúlt és kellettem neki, de ez se tartott sokáig. Mit tehetnék? Van még remény arra, hogy ez valaha jó is lehet? Magamról annyit, hogy számítógépfüggő vagyok és nekem sem volt fényes a gyerekkorom.
Az olvasói levelet Tamástól kaptuk, akinek mi adtuk a nevet, hogy ne legyen felismerhető a története. A társfüggőségről, a függőségekről szól a levél, ez sokak számára lehet ismerős, hiszen rengetegen találkoznak a jelenséggel.
Mit lehet tenni?
A gyerekkori traumák, a diszfunkcionális családban való létezés felnőttkorra sokaknál megmutatkozik a párkapcsolatban: jellemzően a kapcsolatfüggőségben és egyéb függőségekben. Akkor nevezhetünk egy családot diszfunkcionálisnak, ha a gyereket érzelmileg és/vagy fizikailag elhanyagolják, ide tartozik az is, ha lemondanak róla és intézetbe kerül. A nem működő családokban a szülőkre leginkább az jellemző, hogy el vannak foglalva a saját érzelmi világukkal, önmagukkal, az egymással való harcokban, vagy a saját függőségeikkel. Ide tartozhat a gyógyszerfüggés is, nemcsak az alkohol vagy a drog ilyen. Olvasói levelünkben olyan lányról olvashatunk, akinek a kötődés valakihez nehezen megy.
A gyerekkori traumák a felnőtt párkapcsolatban gyakran jelennek meg a szerelem érzésével együtt szorongással. Például, ha azt érzi, szeret valakit, de retteg attól, hogy ténylegesen közel kerüljön lélekben valakihez, hiszen erre gyerekkorában nem volt lehetősége, vagy volt, de a szülei érzelmileg elutasították. De ez igaz lehet akár olvasónkra is, aki azt írja, nem volt fényes a gyerekkora, aki szeretné jobbá tenni a lány életét, szeretné őt meggyógyítani, gondoskodni róla. A levélben olvasható párkapcsolati dinamika kapcsolatfüggőségre utal, de ez csak tipp, érdemes utánajárni, és szakemberrel megvitatni. A kapcsolatfüggőségnek komoly mögöttes okai vannak, aki magára ismer, mindenképpen kérje pszichológus segítségét.
Mindezzel természetesen a kapcsolatfüggő személy nincs tisztában, és az se igaz, hogy akkor most minden gondoskodó felnőtt nő kapcsolatfüggő lenne: több dolognak kell összeállnia ahhoz, hogy ezt kijelenthessük, és ez leginkább a pszichológus feladata. A kapcsolatfüggők öntudatlanul olyan társat választanak, akikkel elhihetik, hogy ha sok-sok szeretetet adnak neki, akkor a kapcsolat harmonikus és idilli lesz. De mivel rendszeresen olyan társat választanak, akik valamilyen gonddal küzdenek, depressziósok, függők, mentális betegek, ez nagy kihívás számukra, nem is igen jön össze. Ha véletlenül összejönne a vágyott harmónia, akkor az illető unalmassá válna a kapcsolatfüggő szemében, és újra olyan társat keresne, akivel kihívás megélni a mindennapokat.
És hogy miért van ez? A válasz egyszerű: a családban nem megkapott szeretet. Amikor gyerekként valakinek küzdeni kell azért, hogy jó legyen a szülei szemében, hogy értékesnek találják, hogy szeressék valamiért, de ez általában nem jön össze, akkor a minta a felnőttkori párkapcsolatokban is ott lesz. Azért, mert az illető ebben érzi magát érzelmileg biztonságban, faramuci módon, mondhatnánk úgy is, hogy erre van programja, ezt tudja kezelni. Ha ettől eltérő érzelmekkel, harmonikus szerelemmel, netalántán az élete céljai eléréséhez közeledik – mint a gyerek és család –, akkor megijed, megretten, nem tudja a helyzetet megfelelően kezelni, szorong, függőségeibe menekül. Így is megmutatkozhat a kötődési zavar.
Ebben csak és kizárólag pszichológus segíthet, hiszen az ilyen gyerekekből idejekorán lesznek felnőttek, gyerekként is már a felnőtt életet éltek, kimaradt a gyerekkor. A terápia hatékonysága attól függ, mennyire képes valaki szembenézni a múltjával, és mennyire képes érzelmileg megélni mindazt, ami a több hónapnyi terápia alatt feljön az emberben. A munka megéri, hiszen a kapcsolatfüggők rendszeresen hasonló párkapcsolati mintákat tapasztalnak, hasonló partnereket választanak maguknak, és ők maguk pedig az érzelmi hiányok pótlásaként rendszerint valamilyen függőségbe menekülnek. Akár fiúról, akár lányról van szó, az alkoholizmus, a drogok, a számítógép túlzott használata ott lehet azoknál, akik egyszerűen csak túlságosan szeretnek és mindenüket odaadnák a másiknak.
Olvasónk azt kérdezte, lehet-e még ez a kapcsolat jó is. Erre a válasz az, hogy attól függ, hajlandóak-e mindketten tenni azért, hogy jó legyen: pszichológusnál egy párterápia sokat segíthet a kérdés megválaszolásában.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
