Szórakozás

Emmaus: a legkísértetiesebb hely a Balatonnál

emmaus (emmaus)
emmaus (emmaus)

A Szent György hegyen található omladozó remetelakot a babonások jobb,ha elkerülik.

A hátborzongató épületet, az Emmaust, más néven Ify-kápolnát még az 1950-es években építtette egy fonyódi plébános, aki önként választotta a remete életet. Ify Lajos itteni életéről annyit tudunk,hogy órákat gyűjtött, zarándokokat fogadott és, hogy harmóniumokat, az orgonához hasonló, billentyűs hangszereket fabrikált-írja az I love Balaton, ahol több képet is megnézhet a kápolnáról.

A remete plébános hosszú szenvedés után itt hunyt el 1967-ben, s végső kívánságának megfelelően itt is temették el. Sírja a kápolna feletti bozótosban rejtőzik. Vannak, akik tartanak a horrorisztikus Emmaustól, vannak, akik megmentésén munkálkodnak. Utóbbi érdekében még Facebook-csoport is alakult.

Hogy mit jelent a ház falán található Emmaus felirat? Lukács evangéliuma szerint Jézus megjelent két tanítványának, amikor azok épp Jeruzsálemből tartottak Emmausz felé.Itt még nem ismerték meg a feltámadt Jézust, később a közösen fogyasztott emmauszi vacsora során „nyílt meg a szemük”.A későbbi korokban mindkét jelenet kedvelt témája volt a művészeknek, például Caravaggionak, Rembrandtnak, vagy Tizianonak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik