Bár bevallom őszintén jómagam még csak kisebb szerepekben láttam, nekem akkor is ő a favorit. Nem egy színész, hanem maga A SZÍNÉSZ. Hiteles, őszinte, szemtelenül tehetséges és a szerepeit levetkőzve is megnyerő. Venczel-Kovács Zoltán, a Győri Nemzeti Színház tagja, fiatal kora ellenére is hiszi, hogy a művészet továbbadható, és a mai generációk számára is lehet értékeket közvetíteni. Zolival a teátrum melletti kávézóban találkoztunk, ahol szívesen beszélt az életéről és a terveiről.
– Jó néhány kollégáddal volt már szerencsém találkozni, és az a tapasztalatom, hogy a színészi pályára vezető út többnyire valahol a gyermekkorból indul útjára. Az első meghatározó élmény, az indíttatás, a művészet szeretete, tehát tulajdonképpen minden. Nálad mikor és hogyan dőlt el, hogy ez a pálya lesz az életed, a hobbid, a hivatásod?
– Bármilyen hihetetlen alapjába véve buszsofőr szerettem volna lenni. (nevet) Aztán valami úgy 5-6 éves koromban megváltozott. Szerettem a középpontban lenni, imádtam énekelni és szerepekbe bújni, játszani. De talán az, hogy azzá váljak ami, az középiskolában dőlt el véglegesen, amikor diákszínpados lettem. Valami olyan érzés lett úrrá rajtam, hogy nekem ez a hivatás van megírva abba a bizonyos nagykönyvbe, és talán némi tehetséggel is megáldott a sors, hogy ezt a szakmát hitelesen, szívvel-lélekkel műveljem. Szerencsére a szüleim is mindenben támogattak, bár édesapám először kissé kérkedve fogadta a dolgot. A színészet, az, hogy minden este a színpadra álljak, nekem nemcsak egy munka. Ez az életem, a hobbim, és a második szerelmem…
– Valóban eldőlhet egy diákszínpadon az ember sorsa?
– Igen, mindenképpen. Megfertőződtem. És ezután sorra követték egymást az események. Zeneiskolába mentem magánének tanszakra, hogy képezzem magam, mert tisztába voltam az adottságaimmal, és avval, hogy van még mit fejlődnöm. Az iskola után aztán a Miskolci Nemzeti Színház énekkarában próbáltam szerencsét, ahova azonnal felvettek. Itt már kaptam kisebb szerepeket, amire természetesen álmomban sem gondoltam volna. Hogy énekkarosként játsszak, és operettbe szerepeljek? Hihetetlen, de óriási élmény volt. De hiába kaptam a felkéréseket, akkor nagyon frusztrált, hogy szakmailag, papíron nem vagyok hivatásos színész. Két választásom volt, vagy a színművészetire megyek, vagy a Gór Nagy Mária Színitanodájába, ami egyébként is nagy álmom volt. Az utóbbi mellett döntöttem, azt hiszem jól tettem!
– Azóta jó néhány társulatban bizonyítottál…
– A miskolci színház után a Vígszínházba, majd a Pesti Színházba, később a székesfehérvári Vörösmarty Színházba, majd 2006-ban a győri csapathoz kerültem. Sokan és sokszor mondták az idősebb színésztársaim, hogy vidékre menjek játszani, mert ott lehet igazán tanulni. És igazuk volt, vidéken van igazi csapat- és műhelymunka, egész más a légkör, mint a fővárosban. Persze annak is megvan a maga varázsa, de úgy érzem megtaláltam a helyem a legnagyobb vidéki színházban, Győrben.
– Rengeteg szerep van a hátad mögött. Volt esetleg kedvenc?
– Persze, több is. De talán ami a leginkább közel áll a szívemhez, az a Padlás című musicalből a rádiós karaktere, még a diákszínpados évekből. Egyszerűen imádtam. Kaszás Attilával léphettem fel egy színpadon és ez katartikus élmény volt. Azt mondtam: szeretnék úgy énekelni, ahogy az Attila. Hogy sikerült-e megvalósítanom, azt már a nézőknek kell eldönteniük, remélem igen!
– Gondolom a színházi lét, és annak minden velejárója az életed nagy részét kitölti. De mit csinálsz szívesen ha van egy kis pihenés, egy kis szabadidő?
– Az-az igazság, hogy ha nem a színpadon vagyok, akkor is a színpadon vagyok. Vagy saját fellépésekre járok, vagy dalszövegeket írok, akár elektronikus zenéhez is, de mindenképpen valami színpadi dolgot. Nem tudok elszakadni, egyszerűen a rabja vagyok! (nevet) És ami még a szívem csücske az a tehetséges fiatalok felkarolása, hiszen a mai generációnak is szüksége van a kultúrára, a művészetre. Ezért minden nyáron egy izgalmas táborral várjuk a barátaimmal az érdeklődő tizenéveseket, ahol kicsit betekinthetnek a háttérmunkákba, és ők maguk is kicsit művészkedhetnek.
– Tervek?
– Tervek mindig vannak, de ezekről nem beszélek szívesen, mert bár nem vagyok babonás, ebben az esetben mindig kivételt teszek. Most boldog vagyok, és azt hiszem, ebben minden benne van. Az, hogy estéről-estére a színpadra állhatok egy olyan kincs, amit nem cserélnék el senkivel, és ez így van rendjén…
