Pályán kívül
Öt évre tiltották el a játéktól azt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei labdarúgót, aki ellen a rendőrség is eljárást folytat garázdaság, valamint súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
2012. 11. 22. 14:37
Fizetésképtelenné vált az Universum Box-Promotion, Balzsay Károlynak, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnokának klubja.
2012. 11. 20. 17:15
Az atlantai rendőrség őrizetbe vette Chamique Holdsclaw-t, a 2000-es sydneyi olimpián aranyérmes amerikai női kosárlabda-válogatott tagját, miután rálőtt volt barátnőjének kocsijára.
2012. 11. 16. 13:09
A román válogatott spanyol szövetségi kapitánya, Tomas Rivera Amoros lesz a NB II-es futsalbajnokság Nyugati csoportjának második helyén álló Dunakeszi Kinizsi vezetőedzője.
2012. 11. 16. 09:48
Már nem Lance Armstrong nevét viseli a doppingolás miatt valamennyi korábbi címétől megfosztott amerikai kerékpáros által létrehozott rákellenes alapítvány.
2012. 11. 15. 11:25
Könyvet írt Kásás Tamás. M. Kiss Csaba riporter vette rá, közös volt a munka. A Kása című kötet az Ulpius-ház sajátja, hivatalosan szerdán mutatták be.
2012. 11. 14. 12:20
Egy észt válogatott labdarúgó, a hazája élvonalában futballozó Oliver Konsát letartóztatták kokainnal való kereskedés miatt.
2012. 11. 13. 19:39
A Manchester City olasz támadója nyilván el akarja kerülni a feltűnést autókázásai alkalmával.
2012. 11. 12. 17:59
A ruzsai labdarúgócsapat tagjai utaztak abban a kisbuszban, melyet baleset ért szombat este a Csongrád megyei község közelében.
2012. 11. 12. 14:51
Új oldalát ismerhettük meg Cristiano Ronaldónak és Pepének egy mókás videónak köszönhetően.
2012. 11. 09. 16:15
Tizennyolc hónapra bevonták Michael Ballack, a Bayern München korábbi futballistájának jogosítványát, aki még októberben a spanyol Plasencia város környékén száguldozott 212 kilométer/órás sebességgel.
2012. 11. 08. 14:41
96 esztendős korában távozott az élők sorából Ivor Powell, akit a Guiness Rekordok Könyvébe is beválasztottak.
2012. 11. 07. 10:52
Épségben előkerült a brazil labdarúgó testvére, akiről az a hír terjedt kedden, hogy elrabolták.
2012. 11. 06. 18:14
Enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a volt barcsi labdarúgónak a büntetését, aki tavaly egy fogadás sikeréért bundázásra akarta rávenni Törtei Tamást, a PMFC akkori játékosát.
2012. 11. 06. 18:05
Büntetés vár arra a szurkolóra, aki májusban az osztályozó mérkőzés során ellopta a 11-es pontot a düsseldorfi futballstadionból.
2012. 11. 06. 15:06
- 23:31 Mbappé győztes gólt lőtt, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban benne van
- 20:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 25.
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 19:00 A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte
- 18:04 Negyvenöt embert vettek őrizetbe egy kiterjedt pénzügyi botrány kapcsán Törökországban
- 18:03 Mely ügyekkel foghatóak a NER-esek?
- 18:01 Ökölvívó Eb: vérző orral lett meg a magyar arany, egy ezüst is jutott a zárónapra
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 14:30 Fadarabot dugott a hüvelyébe egy nő, hogy elvetéljen – bomlásnak indult a magzat, mire kórházba került
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott
- 14:34 Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 11:37 „Magyar Péter első reakciója az volt, hogy Kármán András” – tiszás képviselőket fogadnak örökbe a bérharcos ELTE-oktatók
- 13:05 Rogán Antal, Varga Judit, Schadl György, volt igazságügyi miniszterek a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság célkeresztjében
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
