Pályán kívül

Spanyol szakember dirigál Szijjártóéknak

A román válogatott spanyol szövetségi kapitánya, Tomas Rivera Amoros lesz a NB II-es futsalbajnokság Nyugati csoportjának második helyén álló Dunakeszi Kinizsi vezetőedzője.

A szakember szerződése a bajnokság májusi befejezéséig szól, segítője az eddigi vezetőedző, Fehér Zsolt lesz.
Tomas Rivera Amoro három éve vezeti a román nemzeti csapatot, amellyel az idei Európa-bajnokságon a negyeddöntőig menetelt, és 2010-ben ő irányíthatta a világválogatottat is. 

A Dunakeszi tavaly ezüstérmet szerzett a másodosztályban, de az osztályozón nem sikerült kivívnia a feljutást. A csapat keretéhez tartozik három korábbi nagypályás válogatott – Horváth Ferenc, Vincze Ottó és Lőw Zsolt –, három magyar és egy román futsalválogatott játékos – Tóth Gyula, Temesi Norbert, Bita László, illetve Tony Iuliu Safar –, valamint Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik