Forma-1

A sok év kihagyás után visszatérő Pedro de la Rosa szerint az egyelőre pont nélkül álló svájci csapatnak igen sürgősen szponzort kellene szereznie. “Ez nagyon fontos kérdés. Napról napra nehezebb lesz támogatót találni 2010-re, de pénz nélkül szinte lehetetlen az autó fejlesztése” – mondta a svájci Blicknek. “Túl sok motorhibánk volt és az autó hátuljával [...]
2010. 04. 28. 12:33
Miután tavaly a Ferrari az eredetinél egy évvel korábban felbontotta Forma-1-es szerződését Kimi Räikkönennel, a finn a ralizás felé fordult, a Red Bull támogatásával a Citroën Junior-csapatához szerződött a WRC-be. Míg az első két raliján a 2007-es F1-bajnok inkább csak esett-kelt, Jordániában és Törökországban már pontszerzőként végzett, úgy tűnik, kezd belejönni. A finn Turun Sanomat [...]
2010. 04. 28. 12:25
Robert Kubica szerint az idény első négy versenyén bebizonyosodott, hogy az új szabályok azoknak a pilótáknak kedveznek, akik okosan vezetnek végig egy versenytávot. Mivel idén nincs tankolás, előtérbe kerültek a gumik és így a stílusbeli különbségek, azok járnak jól, akik finom vezetéssel képesek kímélni az abroncsokat. Kubica úgy véli, hogy a tapasztalatok alapján mindenkinek érdemes [...]
2010. 04. 27. 11:23
Minden csapat komoly fejlesztésekkel áll rajthoz az első európai futamon. Talán pont ezért nem várható komoly átrendeződés a tabellán. Minden erőfeszítés ellenére a mérnököknek már minden tizedért küzdeni kell, emiatt számottevő javulás már nem várható. Az autók fejlődése annyira elérte határait, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy valaki hirtelen fél másodperccel javítson az eredményein. Adrian Sutil szerint [...]
2010. 04. 27. 10:41
Villeneuve továbbra is keményen tréningezik abban a reményben, hogy Schumacher és de la Rosa visszatérése után, hamarosan ő is újra autóba ülhet. Bízik a sikereiben, hiszem meglátása szerint – hasonlóan Schumacherhez – rendelkezik a pályán nélkülözhetetlen rutinnal, mely mindkettejüknek segít abba, hogy a korábban elkövetett hibáikból tanulva, majd ismét az élre törjenek. A 2010-re nevezett, [...]
2010. 04. 26. 12:21
Idén nem a matematika a Forma-1-es csapatok erős oldala. A Virgin a tank méretét számolta el, a Lotusnál nem voltak teljesen pontosan az általános számítások, most pedig kiderült, hogy a tavalyi világbajnok is melléfogott. Ross Brawnék a súlyeloszlást kalkulálták el, a Spanyol Nagydíjra készülő fejlesztési csomag részeként ezért megnyúlik az autó tengelytávja. “Amikor az új [...]
2010. 04. 26. 11:14
Világszerte óriási várakozások előzték meg Michael Schumacher Forma-1-es visszatérését, de talán sehol nem drukkoltak neki jobban, mint hazájában, Németországban. A hétszeres világbajnok eddig azonban nem mutatott sokat, csak árnyéka a régi Schuminak, legjobb eredménye egy hatodik hely, csapattársa, Nico Rosberg mögött 40 ponttal lemaradva csak a 10. a bajnokságban. Schumacher hazai szurkolóit valószínűleg sokkolta a [...]
2010. 04. 23. 12:21
A milanói gumigyár a jelenlegi szállító, a Bridgestone kiszállásának bejelentése után még úgy nyilatkozott, nem kíván az F1 beszállítója lenni. Ma azonban a cég elnöke, Marco Tronchetti Provera megerősítette, ha pénzügyileg megfelelő ajánlatot kapnának, megfontolnák a Forma-1-be való belépést. A csapatok által támogatott Michelin már korábban, a Bernie Ecclestone favoritjának tartott brit Cooper Avon pedig [...]
2010. 04. 22. 14:21
Razlan Razali igazgató elmondása szerint a nagylelátó és a paddock teteje beázik, olykor rövidzárlatok is előfordulnak. Komoly felújításra van szükség ahhoz, hogy a pálya visszanyerje egykori fényét. Reményeik szerint a következő 5 évben mintegy 11 milliárd forintnak megfelelő összegű támogatást kapnak a kormánytól, melyből képesek lesznek finanszírozni a munkálatokat, hogy a pálya által nyújtott szolgáltatások [...]
2010. 04. 22. 13:33
Olvasói sztorik