Forma-1

A McLaren támogatja a KERS visszatérését

A McLaren vezetése megerősítette, hogy teljes mértékben támogatja a hibrid rendszer újbóli bevezetését.

A csapat ugyanakkor azt is elárulta, attól tartanak, hogy az idő hiánya miatt egyre kisebb az esélye annak, hogy már jövőre visszatérhet a rendszer.

A hibrid motorok újbóli bevezetéséről a hétvégén ismét tárgyalni fog a csapatok szövetsége, bár a hangsúly elsősorban azon lesz, hogy döntést hozzanak abban a kérdésben, hogy ki lesz a jövőre a Forma-1 hivatalos gumibeszállítója.

A motorokkal kapcsolatban korábban a Ferrari és a Renault is jelezte nem csak támogatják az KERS újbóli visszatérését, egy millió euróért cserébe még el is látnák a mezőnyt saját rendszerükkel. Később a Williams is csatlakozott a támogatók köréhez, most pedig a McLaren állt be a sorba.

Mindemellett a csapatok már javában tárgyalnak a 2013-ban bevezetésre kerülő új motorformuláról, és az eddigiek alapján egy másfél literes, közvetlen befecskendezésű turbómotor körvonalazódik, ami sokkal takarékosabb lesz, mint a jelenleg használt 2.4 literes V8-as szívómotor.

AJÁNLOTT LINKEK:

A McLaren nem áll a KERS és a turbómotorok útjába (F1világ)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik