Forma-1
Az éllovas Lewis Hamiltonnak elég megelőznie legnagyobb riválisát és csapattársát, Nico Rosberget a világbajnoki cím megszerzéséhez vasárnap a szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon.
A Makaói Nagydíj főképp a rajt után bekövetkezett tömegbaleset miatt lesz emlékezetes a Formula 3-as mezőny számára.
A szurkolóknak köszönhetően rajthoz állhatnak a szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon a csődvédelem alatt álló Caterham versenyautói.
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone úgy véli, a száguldó cirkusznak nincs szüksége a fiatalabb szurkolókra.
A német Bunte magazin BAMBI díjkiosztógálájának időzítése nem is lehetett volna tökéletesebb: Michael Schumacher első Forma-1-es bajnoki győzelmének 20. évfordulóján tüntették ki a legendát.
November 13-án újraindult a Forma-1 hétszeres világbajnokának honlapja. A jövőben minden bizonnyal ezen keresztül kommunikál a család.
Marcus Ericsson azonnali hatállyal szerződést bontott a Caterham istállóval.
A Red Bull német pilótája egy játékos tesztfeladat során írta el magát.
A londoni illetőségű Bonhams aukciós ház teszi kalapács alá azt a Benetton-Fordot, amellyel a német pilóta 1992-ben az első Forma-1-es dobogós helyezését érte el.
Vannak, akik kisebb vagyont fizettek azért, hogy a Brazil Nagydíjon a legjobb helyről nézzék végig az idény utolsó előtt futamát, miközben a mosdó ablaka előtt pár méterrel száguldoztak a pilóták.
A nemzetközi sajtó kizárólag Nico Rosberg és az összetettben vezető brit Lewis Hamilton közt zajló, világbajnoki címért folyó csatával foglalkozott a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíj másnapján.
A világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat.
A világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj időmérő edzését.
A világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati, harmadik szabadedzésén is.
A Force India Forma-1-es istálló élt opciós jogával, így mexikói pilótája, Sergio Perez jövőre is a csapatnál marad.
Max Verstappen a Brazil Nagydíj első szabadedzésén villantott valamit abból, amiért a Toro Rosso szerződtethette őt.
A világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki második szabadedzésén is.
A Forma-1-es Marussia istálló befejezte a működését, s elköszönt nagyjából 200 fős alkalmazotti állományától.
A Mercedes német versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1 Brazil Nagydíjának első szabadedzésén.
A pletykák szerint a spanyol két év alatt 70 millió eurót kereshetne. Ugyanakkor november végéig döntenie kell.
A brazil Felipe Nasr vezeti majd a Sauber csapat egyik autóját a 2015-ös Forma-1-es világbajnoki szezonban.
Mind a két csapat szerepel a 2015-ös, előzetes csapatlistán.
- 18:05 Cannes kínzómestere: Nemes Jeles László
- 18:02 Tankönyv-biznisz: Orbánék még egy 45 milliárdos keretszerződést kötöttek április végén
- 17:23 Tét nélküli meccsen tört el a lábközépcsontja, nem megy a vébére a Barca-focista
- 17:22 Ezek voltak a témák a kormányülésen
- 17:00 Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást és a honvédelmi repülők használatát - sajtótájékoztató a második kormányülésről
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
- 16:07 Ezeket a fákat kerüljük a kertben: ha egyszer elültetjük, sosem szabadulunk tőlük
- 16:04 Drámaian nőtt a csoportos létszámleépítések száma 2026-ban
- 16:03 Rotterdamban kötött ki a hantavírusos hajó
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 15:47 Aki szereti az NB I-et, az ennek a kiscsapatnak drukkol a vébén
- 15:29 Mága Zoltán elismerte, hogy diplomata-útlevéllel rendelkezik
- 15:20 Bocsánatot kér a Válasz azokért a NER-ben született cikkekért, ami alapján bárkit „igaztalan Fidesz-bosszú” ért
- 15:18 Döntött az ÁKK: lenyomják a legnépszerűbb állampapírok kamatait
- 05:58 Balásy Gyula nem építi tovább a hatmilliárdos máriaremetei villáját
- 09:39 Elvehetik Lázár Jánostól a Mezőhegyesi Ménesbirtokot is, megszólalt az agrárminiszter
- 13:25 Fordulat az üzemanyagoknál: keddtől megugranak az árak
- 08:54 Molnár Áron: Birtokunkban van egy bizonyíték az eddigi legsúlyosabb tiltott kampányfinanszírozásról
- 08:56 Magyar Péter Sulyok Tamás le nem mondásáról: Megérkezett a maffiafőnöktől az ukáz, hogy maradnia kell
- 10:30 Mégsem kap türelmi időt Magyar Péter kormánya: ítéletet mondanak Magyarországról a hitelminősítők
- 11:52 Bayer Zsolt szerint padlón van a Fidesz, és olyan a hangulat az országban, mint a Tanácsköztársaság idején
- 14:40 Klasszikussá vált fordulattal reagált Magyar Péter Havasi Bertalan feljelentésére
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
