Forma-1

Forradalmat akarnak a Forma-1-ben

Maurizio Arrivabene (maurizio arrivabene)
Maurizio Arrivabene (maurizio arrivabene)

A Ferrari új csapatfőnöke metálkoncertet csinálna a sportágból.

Nemrégiben Niki Lauda kardoskodott amellett az Autosport című szaklapnak, hogy a Forma-1-nek szüksége lenne az 1000 lóerős versenygépekre. Osztja ezt a véleményt Maurizio Arrivabene, a Ferrari új csapatfőnöke, aki az istálló hivatalos honlapján megjelent közleményében úgy fogalmazott: nem fejlődésre, hanem egyenesen forradalomra van szüksége a sportágnak.

„Osztom Niki véleményét, a Forma-1-nek sokkal szórakoztatóbbnak kellene lennie, már így is sajnos rengeteg szurkolót veszített a sorozat. 2017-ben már olyan autókat szeretnék látni, ami elnyeri a drukkerek tetszését, ami sokkal szebben néz ki, és aminek olyan hangja van, amitől égnek áll a hajad, mint egy metálkoncerten” – írta Arrivabene.

A Forma-1 műszaki stábja a héten vizsgálja meg, hogyan lehetne bevezetni 2017-ig az ezer lóerős határt, míg a csapatfőnökök vélhetően februárban tartanak majd eszmecserét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik