Forma-1

Tesztpilóta döntötte meg Vettel körrekordját a Hungaroringen

Bár kitört a Magyar Nagydíj után a nyári szünet a Forma-1-ben és a többség pihenőre vonult, a csapatok még a Hungaroringen maradtak, most van ugyanis az idényközi tesztelés. Az első napon meg is dőlt Sebastian Vettel hétvégi körrekordja:

a Ferrari tesztpilótája, a 24 éves Antonio Giovinazzi hét tizedmásodperccel volt gyorsabb (1:15.648), mint a négyszeres világbajnok szombaton, a harmadik szabadedzésen. Hozzá kell tenni, hogy az olasz a hiperlágy gumikon ment ilyen űridőt, ezt a csapatok nem használták a hétvégén.

Természetesen Giovinazzi ezzel meg is nyerte az első tesztnapot, nem is kicsit, a második Marcus Ericsson bő két és fél, a harmadik Brendon Hartley bő három másodperccel maradt el tőle.

Volt egy piros zászló is délután, Sean Gelael a 11-es kanyarban törte össze a Toro Rossót. Hárman pedig a 2019-re tervezett első szárnyakat tesztelték. A már említett Ericsson és Hartley mellett Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg vettek részt a teszten a világbajnoki mezőnyből.

Ez itt az egyik jövő évre tervezett szárny:

A Magyar Nagydíjat Lewis Hamilton nyerte, így az előnye már 24 pont Sebastian Vettel előtt. A következő futam a Belga Nagydíj lesz majd augusztus 26-án.

Az első tesztnap számai:

Nyitókép: FLORENT GOODEN / DPPI Media

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik