Forma-1

Räikkönen sem semmi, de van, aki már két éve innivaló nélkül versenyez a Forma-1-ben

Vasárnap a Magyar Nagydíjon olyan figyelmetlenek voltak a Ferrarinál, hogy nem csatlakoztatták Kimi Räikkönen kulacsát a sisakjába vezetett szívócsőhöz, a finnek így a kánikulában innivaló nélkül kellett teljesítenie a versenyt. Räikkönen a harmadik lett végül és a futam után nem tűnt úgy, mint akit nagyon megviselt, de azért el lehet képzelni, hogy nem volt ideális a helyzet.

Este aztán Marcus Ericsson, a Sauber svéd pilótája kért szót a Twitteren és azt írta: ő már két éve nem iszik a futamok alatt a versenyautóban.

„A mostani versennyel együtt már két éve nincs itatórendszer a kocsimban. Másfél kilogrammot nyom, úgyhogy az összsúly miatt úgy döntöttünk, nem használjuk” – írta Ericsson, aki még hozzátette hashtagként, hogy ilyen problémáik vannak a magas versenyzőknek.

Marcus Ericsson 180 centiméter magas és 68 kilogramm, Kimi Räikkönen 172 centiméter magas és 63 kilogramm.

A svéd pilóta a következő szezontól talán már vihet magával kulacsot a futamokra. Az egyik új szabály szerint ugyanis már különveszik az autók és a versenyzők súlyát, az autónak külön lesz egy minimumsúlya, amit teljesíteni kell. Jelenleg a kettő együtt számít, ez pedig a magasabb pilóták életét rendesen megnehezíti.

Nyitókép: Dan Istitene/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik