Foci
Mérkőzés közben többször is telefonált a pályán egy ukrán labdarúgó, akit emiatt eltiltottak.
A lilák 3-1-re legyőzték az Atalantát a Coppa Italia nyolcaddöntőjében, így a következő fordulóban az AS Romával találkoznak.
Ahogy az első, úgy a szerdai második fordulóban is döntetlent játszott a házigazda Egyenlítői-Guinea labdarúgó-válogatottja az Afrika Kupán: a hazaiak ezúttal Burkina Fasóval nem bírtak.
Szurkolóinak rendbontása miatt 20 ezer eurót (6,3 millió forint) kell fizetnie a német labdarúgó-bajnokságban nyolcadik Hannovernek.
A fővárosi piros-feketék két próbajátékost tesztelnek a napokban: egyikük a Dortmundot is megjárta, másikuk az amatőr ligából érkezett.
A Szombathely Swietelsky-Haladás labdarúgócsapatánál folytatja Dudás Ádám.
Krystian Bielik az észak-londoniaknál folytatja pályafutását.
A Nacional 38 esztendős veterán támadója a Club Sportivo Luqueño ellen 3-2-re megnyert bajnokin volt eredményes sarokrúgásból.
Kína egyik leggazdagabb embere megvásárolta a spanyol bajnok Atlético Madrid labdarúgócsapat részvényeinek húsz százalékát.
Guram Adzsojev, a moszkvai klub sportigazgatója szerint a magyar légiós nem kíván távozni a csapattól.
Befejezte pályafutását David Trezeguet, világ- és Európa-bajnok francia labdarúgó.
A Farkasok kiélezett meccsen vívták ki a továbbjutást az Empolival szemben az Olasz Kupa negyeddöntőjében.
- 18:39 Meghalt Siklós Csaba József volt miniszter
- 18:32 „Az M4-en a női WC-ben kamerákat szerelgetett fel egy csávó” – apa és lánya buktatta le a kukkolót
- 18:27 A Győrnél és a Fradinál egyformán szentségelhetnek a kupasorsolás után
- 18:25 Dopeman: Dear Mister Putin, please employ me
- 18:04 Michael B. Jordan: a hátrányos helyzetből indulók hőse, aki most Oscar-díjat nyert
- 18:01 „Ma is leírnám, hogy nem lesz többé liberális demokrácia Magyarországon, csak radikálisabban”
- 17:21 Visszalépett a választástól a Jobbik jelöltje Budafokon
- 17:07 Magyar Péterék már foglalkoznak azzal, hogy mit lehet csinálni a Mol vezetésével a választás után
- 16:46 Az áldozatok szerint legalább kilencen támadtak rájuk a Pócs János által szervezett G.w.M.-buli után, eddig négy főt gyanúsítottak meg
- 16:43 Ez az egyik legnagyobb csapda, amibe beleeshetünk a klíma karbantartásakor
- 16:35 Oscar 2026: a frissen díjazott Jessie Buckley megidézte Grace Kellyt a ruhaválasztásával
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 16:15 Megszüntette az eljárást az ügyészség a nőverő Győrffy Balázs ellen
- 15:39 Tarol a Magyar Péter-dokumentumfilm: a hétvége legnézettebbje lett a mozikban
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 08:59 Magyar Péter megmutatta az ünneplő tömeg méretét
- 12:54 Elfogatóparancsot adtak ki Virág József és fia ellen, mert félholtra vertek egy embert
- 07:44 Caramel, Vadon Jani és Wossala Rozina is ott voltak a Nemzeti Meneten
- 12:59 Vidéki prókátor: Magyar Péter vagy Putyin
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
