Foci sport

Győrből igazolt a Haladás

A Szombathely Swietelsky-Haladás labdarúgócsapatánál folytatja Dudás Ádám.

A haladas.hu cikke szerint a támadó középpályást kivásárolta szerződéséből a szombathelyi klub. A 25 esztendős Dudás Ádám átadólistára került Győrben, így egy ideje már a vasiakkal készül, akik a törökországi edzőtáborba is magukkal vitték őt.

Másfél évre írt alá.

Nem ő az első érkező a téli átigazolási szezonban, a szombathelyi vezetők ugyanis gőzerővel dolgoznak a csapat megerősítésén, ami nem meglepő annak fényében, hogy az utolsó előtti az együttes. Eddig Dudás mellett Nagy Patrik, Raffaele Alcibiade, Leandro Martínez, Andrea Mancini és Laurentiu Branescu írt alá.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.