Olise lövését ütötte ismét szögletre Zetterström, a sarokrúgás után Mbappé becselezte magát a tizenhatoson belülre, majd a hosszúba bombázott. Ezzel vezet a francia válogatott, éppen a félidő lefújása előtt.
Megint Olise veszélyeztetett egy átlövéssel, de az utóbbi percekben próbálkozott Mbappé is, előtte Dembélé és Barcola, de pontrúgások után a francia védők is. Nagy kérdés, hogy meddig bírja ezt a nyomást a svéd csapat
A torna gólját ollózta volna majdnem a tizenhatos vonaláról a Bayern München támadója, ha egy kicsivel beljebb megy a lövés. A kipattanóból Dembélé próbálkozhatott, de ő sem talált a kapuba.
Koundé ment le az alapvonalig a tizenhatoson belül, a laposan középre tett labdáját Mbappé belsőzte a rövid kapufára, a labda onnan szerencsésen pattant a svédek szempontjából.
Nyomnak a franciák, most már egyértelműen dominálnak, egymás után dolgozzák ki a helyzeteket és lövik a szögleteket.
A svédek egyelőre nem hagyják, hogy a franciák magukhoz ragadják a kezdeményezést: amellett, hogy magasan letámadnak, labdaszerzés után igyekeznek megfutni a franciák belső védőit.
Az óvatos kezdéshez hozzájárulhat az is, hogy New Yorkban – ahol ezt a meccset is rendezik – elég meleg van. Na, nem annyira, mint itthon, de azért ott is 30 fok feletti a hőmérséklet, egy esetleges hosszabbításnak valószínűleg egyik csapat sem örülne túlzottan.
Norvégia kiélezett meccsen, nagy izgalmak közepette győzte le Elefántcsontpartot, ezzel az első európai együttes lett az idei világbajnokságon, amelyik bejutott a nyolcaddöntőbe. Jelen meccsünk után egy másik válogatott a kontinensről biztosan követi majd.
Egyértelműen a francia válogatott számít a mérkőzés esélyesének. Didier Deschamps csapata az első meccsén Szenegál ellen játszott egy felejthető félidőt, azóta hengerel, Kylian Mbappé és a Norvégia elleni csoportmeccsen mesterhármast szerző Osumane Dembélé a góllövőlista élét ostromolja eközben.
Svédország a csoportban nyert és vesztett is 5-1-re, a továbbjutást egy Japán elleni döntetlennel biztosították be.
A párharc nyertese a nyolcaddöntőben a németeket tegnap kiejtő Paraguay csapatával játszik majd.