Foci

Mourinhót kirúgatta, a Premier League-et oktatja a Liverpool

Az angol bajnokság elkényeztet minket: még mindig a Premier League-ben van a legtöbb kiemelkedően jó csapat, emiatt pedig számos kiemelt mérkőzést láthatunk szezonról szezonra. Épp ezért nehéz is kiválasztani öt emlékezetes meccset 2018-ból, de azért megpróbáltuk. Szubjektív lista következik.

Április 7.: Manchester City – Manchester United 2-3

Az előző szezonban sokáig manchesteri versenyfutás zajlott a bajnoki címért, de aztán elég hamar eldőlt, hogy a City mellett más nem fog labdába rúgni. Április elején a derbi megnyerésével biztosíthatta volna be a bajnoki címet a City.

És az első félidőben meg is semmisíthette volna ellenfelét Pep Guardiola csapata.

Vincent Kompany és Ilkay Gündogan 2-0-s előnybe juttatta a hazaiakat, de ha Raheem Sterling triplázik a szünetig, a Unitednek még akkor sem lehetett volna egy szava sem. A csatár azonban helyzetek sorát hagyta ki, ami később megbosszulta magát, ugyanis Paul Pogba a második félidő elején két perc alatt duplázott, majd a védő Chris Smalling a győztes gólt is megszerezte a vendégeknek.

A bajnokavatást így elnapolták, igaz nem sokkal, a következő fordulóban már megkoronázták a Cityt.

Május 13.: Tottenham Hotspur – Leicester City 5-4

Az előző szezon utolsó fordulójában rendezték ezt a meccset, a Spurs ugyan a BL-indulást már bebiztosította, de a dobogóért még harcban volt, míg a Leicester számára lényegében tét nélküli volt a találkozó. Ahogy a sportközvetítős közhely mondja: aki egy kicsit is elkésett, két gólról is lemaradt, Jamie Vardy fejesére ugyanis Harry Kane válaszolt, a 7. percben 1-1 volt az állás. A Leicester a félidőig visszavette a vezetést, majd Kelechi Iheanacho lőtt bitang nagy gól a második játékrész elején.

Tévedett, aki azt gondolta, hogy padlóra került ettől a Tottenham, lehet épp ez rázta fel őket, ugyanis a 49., az 53. és a 60. percben is betaláltak, azaz szűk negyed óra alatt sikerült fordítaniuk kétgólos hátrányból. Vardy egy bombagóllal egyenlített ki a 73. percben, de a végén Kane és a Tottenham nevetett, a londoniak húzták be a kilencgólos thrillert.

A csapat és a szurkolók rendesen megünnepelték a dobogót, és hogy sikerült győzelemmel búcsúztatni a Wembley-t, más kérdés, hogy a Spurs azóta is ott játszik, mert még mindig nem költözött be az új stadionjába.

December 2.: Arsenal – Tottenham Hotspur 4-2

Az ember lassan fél év után is még mindig meglepődik, hogy az Arsenal kispadjánál már nem Arséne Wenger álldogál és babrál a cipzárjával. A francia 22 év után hagyta el a klubot,  Unai Emery lett az utódja, aki legutóbb a PSG-nél égett meg. A londoni kaland sem indult valami jól a spanyolnak, két bajnoki vereséggel kezdték a szezont, hogy aztán minden sorozatot figyelembe véve 22 meccses veretlen sorozatot mutasson fel a csapat. Ennek egyik állomása volt a Tottenham elleni észak-londoni derbi.

Nem egy és nem két olyan rangadót játszott az elmúlt években az Arsenal, ahol gólzápor mellett nem tudott nyerni. Most is a 10. perces vezető góljuk után fordított a Tottenham, ám amióta Emery a főnök, azóta különösen a második félidőben erős az együttes. Most is így volt, a második félidőben hármat lőve fordított és nyertek a hazaiak.

December 16.: Liverpool – Manchester United 3-1

Ez volt José Mourinho utolsó meccse a Manchester United menedzsereként.

Eljött a portugál edző harmadik manchesteri szezonja, úgyhogy lehetett arra készülni, hogy valami ismét történni fog. Mourinho pedig ezúttal is hozta a papírformát, sztárjátékosokkal veszett össze és gyakorlatilag nem volt olyan megnyilvánulása, ami aztán ne lett volna téma napokig a sajtóban. Közben pedig a United egyáltalán nem hozta az eredményeket, igazából az őszt elnézve csoda, hogy decemberig kihúzta a portugál.

A megromlott viszony végét egy liverpooli cserejátékos, Xherdan Shaqiri hozta el. Bár a Pool szerzett vezetést, Alisson nagy hibája miatt kiegyenlített a Manchester és sokáig egész jól állt, a mostani Liverpool otthonából elhozni egy pontot teljesen rendben van. De jött Shaqiri a 70. percben, gyorsan szerzett két gólt, a Pool megnyerte a rangadót, Mourinhót pedig kirúgták.

José Mourinho: Ki nagy lánggal ég, kínos parázslással hamvad el végül
A portugál edző a modern futball egyik legnagyobb hatású edzőjéből kínosan hosszú lejtmenet végén jutott el a manchesteri bukásig. Mi romlott el és mikor? Öt pillanat a múltból, amely a mélybe taszította a trénerzsenit.

December 29.: Liverpool – Arsenal 5-1

Micsoda első félidő volt ez! Kissé váratlanul az Arsenal szerzett vezetést 2018 utolsó angol rangadóján, hogy aztán a szünetig bedarálja ellenfelét a Pool: Roberto Firmino duplázott, de a szenzációs hármas másik két tagja, Sadio Mané és Mohamed Szalah is betalált, a hazaiak pedig földbe döngölték ellenfelüket. A második játékrészben csapata kis híján megríkatta Jürgen Kloppot, Szalah ugyanis átengedte Firminónak az újabb büntető lehetőségét, aki élt is a kínálkozó lehetőséggel, így harmadik brazilként triplázott a Premier League-ben.

A Liverpool veretlenül vezeti az angol bajnokságot, az összes decemberi PL-meccsét megnyerte. 20 forduló alatt 17 győzelme és 3 döntetlenje van a csapatnak, 48-8-as gólkülönbség mellett.

Nyitókép: Paul ELLIS / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik