Finnország hokiország, ezt minden sportszerető tudja, még a saját, elfogult szurkolóik is úgy vélik, futballnemzetnek semmiképp sem neveznék magukat. Ettől még egy bizonyos szintet elvár a közönség a finn labdarúgó-válogatottól. A 21. századi csapatának meglehetősen sok gondja volt, de annyi talán még soha, mint Hans Backe irányítása alatt 2016-ban: a svéd edzővel 13 meccsen nyeretlen maradt a csapat. A problémák már korábban, 2006 tájékán kezdődtek, amelyeken nem tudott segíteni sem Roy Hodgson, sem Stuart Baxter, sem az aktív pályafutása során Angliában és Skóciában légióskodó Mixu Paatelainen.
A magyar válogatott a 2000-es évektől többször is egy csoportba került a soros Eb, vagy vb-selejtezőkön velük, és ha nem is sima meccseken, de többnyire győzött (4 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség). Ilyen előzmények után kérdés, hogy nyerhette meg a Nemzetek Ligájába C osztályának a 2. csoportját ez a csapat pont a magyar – és a görög, illetve az észt – válogatott előtt? A válasz egészen egyszerű: a finnek megtalálták Markku Kanervát, saját nemzetük Dárdai Pálját.
A professzor
Ha a Kanerva név nem cseng ismerősen, ne ijedjen meg. A finn válogatott 54 éves szakvezetője mögött ugyan 15 év profi labdarúgó karrier áll, zömmel a kevésbé közismert finn bajnokságban játszott 1983 és 1998 között. Pályafutása legnagyobb részét az ország kirakatcsapatában, a HJK Helsinkiben töltötte, csak egy külföldi klubban fordult meg, a svéd IF Elfsborgban. Középhátvédként a liga egyik legjobbjának számított, a válogatottba is bekerült 22 éves korára, összesen 59-szer képviselte Finnországot.
Eleinte fizioterapeutának készült, ám nem szerzett elég pontot a felvételhez. A sors azonban közbeszólt; egy nap megcsörrent a telefon, a HJK játékosát keresték. Pekka Ylikantola hívta, annak az általános iskolának az igazgatója, ahová Kanerva járt Helsinkiben. Nagy bajban volt a suli, sürgősen kellett egy helyettesítő tanár és az intézmény vezetője emlékezett egykori kedvelt diákjára, ezért felkérte a feladatra.
Azt mondta ne izguljak, könnyű dolgom lesz. Elsősök, csak kezdjem el nekik megtanítani az ABC-t.
– idézi a finnek szövetségi kapitányát az is.fi.
Rábólintott. Mivel az edzések csak délután zajlottak, délelőtt a gyerekekkel tudott foglalkozni. Az egyszeri alkalomból végül egész hét lett és annyira megtetszett Kanervának a feladat, hogy az egyetem tanárképző karára is jelentkezett. 27 évesen Svédországba már úgy igazolt, hogy korábban a futball mellett párhuzamosan öt éven tanított is. Külföldön is „kettős életet élt”, nem akadt gondja a nyelvvel és a renitens gyerekekkel sem, és az évek alatt kiderült az is, lényegében bárkivel megtalálja a közös hangnemet.
Miután Kanerva 1993-ban visszatért Finnországba futballal kapcsolatos tanulmányaira összpontosított. Bár a tanítást is szerette, a futball lett a mindene. Elsőként érkezett az edzésekre és utolsóként távozott. A pályán még 1998-ban, utolsó évében is ő tűnt a legtöbbet melózó futballistának.
Néhány évvel később, a szükséges papírok megszerzése után edzőnek állt. Előbb egy iskolai focicsapathoz került, majd az U17-es válogatotthoz hívták pályaedzőnek. Egy rövid HJK-nál és az FC Viikingitnél töltött idő után azonban végleg visszatért a szövetséghez.
Kanerva legnagyobb fegyvere, hogy született pedagógus. A tanári évei során világossá vált, hogy hatni tud az emberekre, Svédországban pedig azt is megtanulta, a nehéz személyiségeket hogyan kell kezelni. Ideális jelölt volt a korosztályos csapatok irányítására. Amikor 2004-ben felkérték, hogy legyen az U21-es csapat vezetőedzője, már nem tanított. Legalábbis nem az iskolában.
Ez pedig meglehetősen fontos adalék. Hat éven át saját munkája gyümölcsként jutottak be az ország legnagyobb tehetségei a felnőtt válogatotthoz. Pontosan megtanulhatta kire és miben számíthat. Miközben a Liverpool és az angol válogatott későbbi edzője, Roy Hodgson a felnőttekkel ügyetlenkedett, Kanerva a fiatalokat pallérozta.
Amikor 2016 decemberében három vereség és egy Koszovó elleni 1-1-után világossá vált, hogy ha voltak is finn vb-álmok, már szertefoszlottak. Új edzőt keresett a szövetség. A válogatott magját idős játékosok alkották, vérfrissítés kellett. Innen jött az ötlet: legyen az addigra már kétszer ideiglenese beugró Markku Kanerva a kapitány.
A szakember pedig nem is tétovázott, jócskán megfiatalította a csapatát. A gerincét persze a rutinos játékosok adták, akiknek az erősségeire épül a finnek játéka, körülöttük pedig a feltörekvő tehetségek kaptak helyet.
További párhuzam az itthon nagy fordulatot hozó magyar edzővel, hogy amellett, hogy nagyon ért az emberekhez, hiteles is. Kanervát játékosai csak „professzorként” becézik, annyira közérthetően adja elő tervét. A felkészülés nem csak játékelemekkel, hanem előadásokkal párosul. Szó szerint megtanítja a válogatott tagjainak, hogy mit vár tőlük. A rendszer pedig működni kezdett. Fiatal, rutintalan, de sikerre rettentően éhes csapat épült föl.
A válogatott vezetőedzője kívül-belül ismeri a szövetség lehetőségeit. Megtalálta, mik a rendszer hiányosságai és mire alkalmas a játékosállomány. Jóllehet nem látványos a csapat játéka, sőt egy-két láncszem nélkül már nem is működik a rendszer (2-0) – Tim Sparv és Lukas Hradecky nélkül például Magyarország ellen vasárnap már össze is dőlt a kártyavár – de önbizalmat adott a játékosainak. Sikerélményt, mi több, reményt. Ugyanazokat az alapokat tette le, mint a mieinknél Dárdai Pál 2014-ben.
A stabilitás pedig kulcsfontosságú lett a Nemzetek Ligája C osztályának 2. csoportjában. Miközben
- egy rossz humánpolitikai döntésnek köszönhetően Magyarország kénytelen-kelletlen edzőt cserélt napokkal a csoportkör rajt előtt,
- a görögök hosszú éve csak keresik önmagukat és játékukat,
- Észtországban továbbra is csak áhítoznak egy forradalmi edző megjelenésére,
a finneknek nem volt más dolguk, mint hallgatni a professzorra. Bejött nekik.
Nyitókép: NurPhoto/NurPhoto via Getty Images