Beállította az 1987-es rekordot a magyar válogatott

Korábban a témában:

A magyar válogatott nagy lelkesedéssel vetette magát küzdelembe, de hiába támadta le ellenfelét a hazai csapat, igazán nagy helyzet nem alakult ki. A finnek meg is nyugodtak, a félidő derekát meg is tudták nyomni, ekkor többször Gulácsi Péternek köszönhettük, hogy nem kaptunk gólt. Lassacskán magunkhoz tértünk és a 30. percben gyönyörű góllal szereztünk vezetést: Nagy Ádám labdaszerzéséből indult minden, majd Kalmár Zsolt kapott jó kiugratást és egy parádés sarkazással ziccerbe hozta Szalai Ádámot, aki a bal alsó sarokba lőtt higgadtan.

Hét perccel később megint Nagy került főszerepbe, a Bologna középpályása megint labdát lopott a finnektől, megiramodott a kapu felé és mivel jó darabig nem mentek rá, lövésre szánta el magát. Joronen csak beleérni tudott, a labda a hálóban kötött ki, a magyarok pedig tomboltak.

Még a félidő vége előtt a végig aktív Teemu Pukki próbált helyzetbe kerülni, de Willi Orbán remekül szerelte. Félidőben mindkét csapat cserélt egyet és sajnos az 54. percre mindhárom változtatási lehetőségét ki is használta sérülések miatt. Pedig nem volt durva a meccs, hiába osztott ki a szlovén játékvezető öt sárga lapot a találkozón.

Fotó: Bielik István/24.hu

A finnek fordulás után nem tudtak igazán veszélyesek lenni, míg a magyar csapat azért egyszer-egyszer kidolgozott helyzetet, de ezek rendre kimaradtak. A végeredmény így is szép lett, különösen mivel az észtek meglepetésre legyőzték Görögországot, így a csoport második helyén végeztünk.

Ezzel egyúttal zsinórban negyedik hazai mérkőzését is megnyerte a magyar válogatott, ilyenre utoljára 30 évvel ezelőtt volt példa!

30 éve nem látott sorozat lenne a finnek legyőzése
Fél év alatt egészen komoly sikert könyvelhet el Marco Rossi.

Nemzetek Ligája, C osztály, 2. csoport, 6. forduló:

Magyarország – Finnország 2-0 (2-0)
Budapest, Groupama Aréna, 9200 néző
v.: Vincic (szlovén)
Magyarország: Gulácsi – Baráth (Lang 52.), Kádár (Vinícius 46.), Orbán, Korhut (Holender 54.) – Nagy Á., Kleinheisler– Dzsudzsák, Kalmár, Lovrencsics – Szalai.
Észtország: Joronen– Granlund (Toivio 46.), Arajuuri, Vaisanen, Uronen – Lod, Kamara, Lam (Kauko 60.), Taylor (Forsell 74) – Tuominen, Pukki.
gól: Szalai (29.), Nagy (37.)
sárga: Baráth (42.,)  Lang (75.), Kalmár (78.) ill. Granlund (16.),  Lod (86.)

A csoport másik meccsén:
Görögország – Finnország 1-0 (1-0)
gól: Granlund (25., öngól)

 

A csoport állása:
1. Finnország  6  4  –  1  5-3 12 pont – feljutott a B osztályba
2. MAGYARORSZÁG 6  3  –  3  9-6  10
3. Görögország  6  2  1  3  4-5  9
4. Észtország 6 1 1  4  4-8  4 – kiesett a D osztályba

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Élő hírfolyam

Megnyertük mindegyik hazai meccsünket

A magyar válogatott nagy lelkesedéssel vetette magát küzdelembe, de hiába támadta le ellenfelét a hazai csapat, igazán nagy helyzet nem alakult ki. A finnek meg is nyugodtak, a félidő derekát meg is tudták nyomni, ekkor többször Gulácsi Péternek köszönhettük, hogy nem kaptunk gólt. Lassacskán magunkhoz tértünk és a 30. percben gyönyörű góllal szereztünk vezetést: Nagy Ádám labdaszerzéséből indult minden, majd Kalmár Zsolt kapott jó kiugratást és egy parádés sarkazással ziccerbe hozta Szalai Ádámot, aki a bal alsó sarokba lőtt higgadtan.

Hét perccel később megint Nagy került főszerepbe, a Bologna középpályása megint labdát lopott a finnektől, megiramodott a kapu felé és mivel jó darabig nem mentek rá, lövésre szánta el magát. Joronen csak beleérni tudott, a labda a hálóban kötött ki, a magyarok pedig tomboltak.

Még a félidő vége előtt a végig aktív Teemu Pukki próbált helyzetbe kerülni, de Willi Orbán remekül szerelte. Félidőben mindkét csapat cserélt egyet és sajnos az 54. percre mindhárom változtatási lehetőségét ki is használta sérülések miatt. Pedig nem volt durva a meccs, hiába osztott ki a szlovén játékvezető öt sárga lapot a találkozón.

Fotó: Bielik István/24.hu

A finnek fordulás után nem tudtak igazán veszélyesek lenni, míg a magyar csapat azért egyszer-egyszer kidolgozott helyzetet, de ezek rendre kimaradtak. A végeredmény így is szép lett, különösen mivel az észtek meglepetésre legyőzték Görögországot, így a csoport második helyén végeztünk.

Ezzel egyúttal zsinórban negyedik hazai mérkőzését is megnyerte a magyar válogatott, ilyenre utoljára 30 évvel ezelőtt volt példa!

30 éve nem látott sorozat lenne a finnek legyőzése
Fél év alatt egészen komoly sikert könyvelhet el Marco Rossi.

Fáradnak a felek

Joronen majdnem egyenesen Dzsudszákhoz passzolt, ám a nagy káoszból nem tudtunk profitálni. Közben Kalmár a földre huppant, úgy tűnik meghúzódhatott, de tudja folytatni a játékot.

Az észtek még tartják magukat

Továbbra is 1-0-ra vezet Észtország a görögök ellen, vagyis jelen állás szerint másodikok vagyunk a csoportban, tíz ponttal. Már csak tíz percet kell kihúzni mindkét meccsen!

Kalmár és Lang is besárgult

Nem túl durva a meccs, mégis volt már pár sérülés, most meg a mieink kaptak figyelmeztetést. Lang Ádám egy pontatlan becsúszás miatt, míg Kalmár Zsolt valószínűleg azért, mert elrúgta a labdát. Utóbbinál elég megmagyarázhatatlan volt a dolog…

Szép lassan csordogál a meccs

Nem emelkedett sokat a pulzusunk az elmúlt 10-15 percben. A finnek nem nagyon tudtak gondot okozni, a mieink meg már nem rohannak, így kényelmes passzolgatás alakult ki java részt. Közben a finnek is ellőtték utolsó cseréjüket: Petteri Forsell állt be a gyengén játszó Taylor helyére.

Ó, Holender micsoda helyzetet hagyott ki

Szalai kapott remek labdát a jobb szélen, Dzsudzsákhoz passzolt középen, aki nem próbált meg lefordulni, hanem Holendert hozta helyzetbe a tizenhatos bal sarkánál. A Honvéd játékosa nem találta el jól a labdát, ezért Joronen ölében kötött ki. Kár, óriási bemutatkozás lett volna!

Kényszerű csere a túloldalon is

Thomas Lamnak pakolt oda Kleinheisler László, a finnek játékosa pedig rögtön a lábához kapott. Néhány perc után világossá vált, hogy nem tudja folytatni, Joni Kauko áll be a helyére.

Újoncot avat a magyar válogatott

Némileg váratlanul, az 54. percben utolsó cseréjét is kihasználja Marco Rossi: Korhut Mihály helyett Holender Filip állt be. Ennek a változtatásnak nem volt előzménye, ám egyúttal azt is jelenti, Dzsudzsák Balázs végigjátssza majd a meccset.

Baráth-ot is le kell cserélni

Még egy hátvédünknek ér véget hamar a meccs, Baráth Botond szépen állította meg Taylort, de meghúzódott, saját maga jelezte, hogy cserét kér. Lang Ádám áll be a helyére.

Kezdetét vette a második félidő

Megint bekezdtünk, de Dzsudzsák és Kleinheisler egymást zavarta, végül előbbi lőtt kapura, de ezt könnyen megfogta Joronen.

Csere lesz mindkét oldalon

Nálunk Vinícius Paulo lép pályára Kádár helyére. A finnek is védőt hoznak be, Joona Toivio jön, ő a sárga lapos Granlundot váltja.

Az észteknek hála még fontosabbá vált a győzelem

Meglepetésre vezetnek félidőben az észtek Görögország ellen. Amennyiben így marad mindkét mérkőzés állása, még a továbbjutásra is esélyünk lehet, ami a magasabb kalapbeosztáshoz nagyon fontos lenne.

Hát ezért kellett nekünk Willi Orbán

Pukki átverekedte magát mindenkin egy jó indítás után, ám Orbán ragyogóan tudta elpöckölni a labdát a finn elől, még azután is, hogy kibillent az egyensúlyából. Nem sokkal később le is fújta a félidőt Vincic, 2-0-ra vezetünk.

Hoppá, itt a második is!

Nagy Ádám végig lelkesen játszott az első félidőben, egy újabb szép labdaszerzés után meg sem állt az ellenfél kapujának előteréig, majd mivel senki nem támadta, ballal kapura lőtt. A nem túl pontos lövésbe beleért ugyan Joronen, de védeni nem tudott, így 2-0-ra vezetünk.

Vezetünk!

Egy ideje nyomott már a hazai csapat, de az utolsó mozdulatokba mindig hiba csúszott. Kellett hozzá Nagy Ádám remek labdaszerzése, amivel az ellenfél tizenhatosának előterében hozzánk került az irányítás. Korhut Mihály kiugratta Kalmár Zsoltot, aki gyönyörűen sarkazott Szalai Ádám elé, a Hoffenheim csatára pedig higgadtan kilőtte a bal alsót.

Fotó: Bielik István/24.hu

Nehéz perceken vagyunk túl

Pukki tört kapura , de kicsit kiszorított helyzetben lőtt, így Gulácsi védeni tudott. A szögletből viszont majdnem gólt lőtt Vaisanen, aki Kádár mögül kanalazta centikkel a jobb kapufa mellé a labdát. Nem sokkal később Pukki megint átjutott Kádáron, de újfent védett Gulácsi. Az elmúlt 5 perc Finnországról szólt, Rossi nem is nyugodt a kispadon.

A finnek lassítják a játékot

Pontosan úgy alakult a játék képe, ahogyan arra számítani lehetett. A vendégek betömörülnek saját térfelükre és magukra húzzák a magyar csapatot. Az idővel is előszeretettel játszik a finn együttes, de nem is ez a gond, hanem az, hogy a magyar válogatott látványosan nem találja az ellenszert ellenfelünk védekezésére.

Kalmáré az első nagy helyzet

Dzsudzsák után Kalmár Zsolt is bátran kezdett cselezgetni, majd a tizenhatos sarkáról lőtt is, ám nem találta el jól. Pedig szépen hozta helyzetbe magát, ebben sokkal több lehetett volna egy jobb lövéssel.

Belehúztunk az elején

A közönség eddig elégedetten nézheti, hogy a magyarok hamar letámadnak és főként nálunk a labda. Az viszont sajnos szintén igaz, hogy Dzsudzsák megpattanó, veszélytelenné váló lövésén kívül sokra nem mentünk a labdával. Persze időnk még bőven van rá.

Mi kezdtük a találkozót

A magyarok kezdtek, a jobb szélen, rögtön egy szögletet is elvégezhettünk, de ebből helyzet nem lett.

Dzsuzdsákkal a történelmi sorozatért

Négy helyen változtatott Marco Rossi az észtek elleni meccshez képest, Gulácsi Péter mellett Dzsudzsák Balázs, Kleinheisler László, Lovrencsics Gergő. A cél pedig nem lehet más, mint megnyerni a találkozót, amivel 30 év után újra egymás után négy hazai meccset behúz a magyar csapat.

30 éve nem látott sorozat lenne a finnek legyőzése
Fél év alatt egészen komoly sikert könyvelhet el Marco Rossi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.