Foci

Még senki nem égett akkorát, mint a Realtól kirúgott Lopetegui

Julen Lopetegui különleges bravúrt mutatott be: pár hónap alatt kirúgták a spanyol válogatott, majd a Real Madrid éléről. Egy Barcelona elleni 5-1-es vereséget amúgy is kevesen élnének túl a legendásan forró madridi kispadon, de az elveszített El Clásico csak a már megindult folyamat végét jelentette.

Május 31-én olyan dolog történt, ami megrengette a spanyol labdarúgást. Ekkor állt ki az újságírók elé Zinédine Zidane és jelentette be, hogy két és fél év, összesen kilenc trófea után elhagyja a Real Madridot. Öt nappal voltunk a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-döntő után, amikor sorozatban harmadszor nyerte meg a sorozatot a Real.

Az első sokkból feléledve kezdte csak el elemezgetni a világ, hogy mit mondott a francia szakember a váratlan döntése okairól.

Azt ismételgette folyton, hogy változás kell.

Elsősorban nyilván magára gondolt, neki is pihenés és új impulzusok kellenek, olyan magasságokba vezette a csapatot, ahol már tényleg nehéz motiválni a játékosokat. Csakhogy Zidane ezt a klubra is értette.

Korábbi cikkünkben mi is foglalkoztunk vele, hogy már az előző szezonban voltak arra utaló jelek, hogy ha a legnagyobb sztárok pihentek, akkor közel sem volt olyan jó csapat a madridi: a bajnokságban 17 ponttal maradtak el a Barcától, a kupából kiejtette őket a Leganés. Bár Zidane edzői tapasztalatlansága ellenére kezelni tudta a helyzetet, testközelből láthatta, hogy a Real Madrid bukásra van ítélve.

Zidane mágiája nélkül fájdalmas éve lehet a Realnak
A Real Madrid számai az utóbbi négy meccsén: 0 győzelem, 0 gól. Pérez új irányt szabott meg és ennek megfelelően hozott edzőt, de erre rámehet a szezon.

Talán hibát követek el, de úgy éreztem, itt az idő a váltásra. Nyerni akarok. Ha nem látom magam előtt tisztán, hogy ez sikerülhet, akkor továbblépek

– mondta Zidane.

És alighanem ez volt az az üzenet, ami nem ment át Lopeteguinek, vagy ha igen, akkor nem mérte fel jól a saját képességeit.

Amikor a bejelentés megtörtént, akkor épp az oroszországi világbajnokságra készítette fel a spanyol válogatottat, azt a csapatot, amely számára ő volt a tökéletes szövetségi kapitány. Klubedzőként csak egy sikertelen portói munkát tudott felmutatni a legmagasabb szinten, miközben a spanyol ifjúsági válogatottak élén elég sikeres volt:

  • az U19-cel és az U21-gyel Európa-bajnokságot,
  • az U20-asokkal világbajnoki ezüstöt nyert.
Nem voltak elég tökösek a spanyolok, hogy időben újraépítsék a válogatottat
Julen Lopetegui kinevezése tökéletes döntés a spanyol szövetségtől. Árnyalja a képet, hogy éveket késtek vele.

Lopeteguit igazából már 2014-ben ki kellett volna nevezni a nemzeti csapat élére, a szövetség azonban adott még egy esélyt Vicente Del Bosquének, aminek az lett a vége, hogy a brazíliai vébé után a franciaországi Európa-bajnokságon is leszerepelt Spanyolország. Julen Lopetegui ideje 2016-ban jött el, a válogatott az ő irányítása alatt 20 mérkőzéséből 14-et megnyert és csak hatszor ikszelt (61-13-as gólkülönbség mellett), a vébéselejtezős csoportját tükörsimán nyerte meg. Lógott a levegőben a vébéarany, csakhogy Loptegeui közben a szövetség – amellyel hetekkel korábban hosszabbított – háta mögött megegyezett a Real Madriddal. Ezzel a húzással pedig mindent, amit addig elért, eldobott magától.

Egy nappal a vb kezdete előtt rúgták ki, a spanyolok a csoportból ugyan továbbszenvedték magukat, de az oroszok elleni nyolcaddöntőben elvéreztek.

Lehet azon vitatkozni, hogy ez volt-e a megfelelő döntés a spanyol szövetségtől, vagy sem, de az biztos, hogy a Real Madrid sem volt tekintettel a válogatottra, a bejelentés a lehető legrosszabbkor jött. Lopetegui lógó orral beszélt élete legszomorúbb napjáról, bukott emberként hagyta ott a spanyol vébészállást. Florentino Pérez Real-elnök már a kinevezésekor aláásta vezetőedzője tekintélyét nem csak a közvéleménynél, hanem a saját játékosainál is.

Pérez nem csak itt követett el nagy hibát. Eközben a háttérben nem éreztette azt Cristiano Ronaldóval, hogy pótolhatatlan, a portugál pedig ezen annyira megsértődött, hogy el akart igazolni, már a Juventusban játszik. A klubelnök, aki meglepően rossz döntéseket hoz az utóbbi időben, két vezérét veszítette el rövid idő alatt, egy harmadikat pedig saját maga lehetetlenített el.

Ezekből persze még nem kellett volna annak következnie, hogy a Real Madridtól is kirúgják Lopeteguit. Bár az Atlético ellen hosszabbításban elveszített európai Szuperkupa-döntő korai pofon volt, utána egész biztató képet festett a csapat, a szezon eleji jó formának egyértelmű csúcspontja az AS Roma elleni 3-0-s győzelem volt a BL-ben. Isco, Karim Benzema és Gareth Bale is jól játszott, semmi jel nem utalt rá, hogy hamarosan összedől minden.

Pedig így történt, jött még egy Espanyol elleni győzelem, aztán földbe állt a Real:

  • a legutóbbi hét mérkőzéséből csak egyet nyert meg, azt is a Viktoria Plzen ellen;
  • csak egyszer, az Atlético Madrid elleni derbin játszott döntetlent;
  • és ötször is kikapott, a Lionel Messi nélkül is gálázó Barcelona mellett a Sevilla, a CSZKA Moszkva, az Alavés és a Levante ellen.

Közben a klub történetének egyik mélypontját is láthattuk, összesen 481 percen, azaz bő nyolc órán át nem talált kapuba a Real, amire korábban még nem volt példa. A bajnokságban tíz forduló után szégyenszemre csak kilencedik a Madrid, az az egy szerencséje van, hogy a Barca is botladozott a szezon elején, bár az élen álló katalánok előnye így is hét pont.

A Barca Messi nélkül is kiütötte a Realt (a videót a La Liga YouTube-csatornáján lehet megnézni):

A kulcsemberek sérülése is rányomta a bélyegét a szereplésre, csakhogy a legnagyobb probléma az eredménytelenség mellett az volt,

hogy semmilyen karaktert nem mutatott a Real Madrid a pályán a mélyrepülés során, nem úgy tűnt, hogy ez a csapat Európa koronázott királya lett volna az elmúlt években.

Ennek a folyamatnak a kezdetét látta Zidane, amikor meghozta a döntését, hogy távozik. Ha megnézzük a nyári igazolásokat, láthatjuk, hogy nem sok esély volt a színvonal fenntartására: Ronaldo és góljainak pótlása tényleg megoldhatatlannak tűnik egyelőre, főleg, hogy a 40 millió euróért igazolt Vinícius Jr. eddig mindössze 12 percet kapott az első csapatban, a Lyontól visszavásárolt Mariano pedig nyolc mérkőzésen egyszer talált a kapuba. Közben ismét kiderült, hogy Benzema és Bale csak rövid ideig tud előlépni a csapat élére, Isco pedig már esett ki vakbélműtét miatt, akkor kezdett visszaesni a Real Madrid. Az sem tűnt jó döntésnek, hogy a korábban Zidane-tól maximális bizalmat kapó Keylor Navas nyakára odahozták Thibaut Courtois-t, de Sergio Ramos és a francia válogatottal világbajnoki címet nyert Raphael Varane is meglepően bizonytalanok eddig, miközben nincs, aki tehermentesíteni tudná őket.

A Real igazi vezér nélkül, egy nevetségessé tett edzővel és egy rossz döntések sorát meghozó elnökkel vágott neki a Zidane és Ronaldo utáni korszaknak. Julen Lopetegui, aki cserbenahagyta a spanyol válogatott azért, hogy mindössze 139 napig legyen Madrid vezetőedzője valóban megbukott, de nem Barcelonában, hanem már jóval korábban.

Nyitókép: PATRICIO REALPE / Patricio Realpe/ChakanaNews / NurPhoto 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik