Foci sport

A kapus, aki embert ölt, a futballpályán is kísértette a halál, mégis példaképpé vált

Futballszeretők körében fogalom az angol Liverpool legendás kapusának a neve. Öltözői körökben a „The Jungleman” névre hallgatott, de még a legelvetemültebb szurkolók közül sem sokan tudják, miért. A Mersey-parti csapat ikonikus hálóőrének, „Élet a dzsungelben” című, Angliában szeptember 22-én megjelent életrajzi könyvéből kiderül a válasz. A kapus angliai pályafutását olyan regénybeillő kalandok előzték meg, amelyek ismeretében a becenév több mint helytálló. Pillanatképek Bruce Grobbelaar életéből.

Bruce Grobbelaar 1957. október 6-án született a dél-afrikai Durbanban, mégis a szomszédos Dél-Rodéziában (ma már Zimbabwe) cseperedett fel, lévén apja az ottani vasútépítésen vállalt munkát. Bár tehetséges krikettjátékosnak tartották, őt a futball érdekelte, így inkább az egyik helyi klub, a Highlanders edzéseit látogatta. Éppen Bruce gyermekkorában és felnőtté válásának idején zajlott az a polgárháború (1965-1979), amelyet a felkelők  Joshua Nkomo és a későbbi diktátor, Robert Mugabe vezetésével indítottak, majd véres csaták után nyertek meg a Ian Smith által vezetett fehér kormány ellen.

Grobbelaar hadköteles korában az angolbarát kormánytól megkapta a behívót. A hatalom oldalán 11 hónapon keresztül tartott a kezében fegyvert a rodéziai bozótháború néven elhíresült felkelés alatt. A pár évvel később – 1981-től – már a Liverpool gólvonala előtt álló kapus könyvéből a dailymail.co.uk szemlézett. Kiderült, Grobbelaar angliai profi karrierje megkezdése előtt megjárta a poklot, de a pályán is elborzasztó képek égtek örökre a szemébe.

Ölsz, vagy meghalsz

Még mindig emlékszem, amikor először meg kellett ölnöm valakit. Körülbelül három hónapja tartózkodtunk a terepen. A bokorban. Tizedesként vezettem azt a csapatot, amely épp az ellenséget üldözte. A lábnyomokat követve kerestük a szabadságharcosokat. Hirtelen kettéváltak a nyomok, kettő az egyik, négy a másik irányban folytatódott. Döntenünk kellett, mit tegyünk: a kisebb vagy a nagyobb csoportot kövessük. Utóbbit választottuk és mivel ez lehetett csapda is, élesre állítottuk a radarjainkat. Épp egy sziklát akartunk megkerülni, amikor az álcázott katona a puskáját rám fogva elém ugrott mögüle.

Miközben a pulzusom dübörgött a fülemben, és csak húztam a ravaszt, ahogy bírtam, találkozott a tekintetünk. A mai napig előttem van a szeme. Eközben jobb felől a legjobb katonatársam, Stewart ‘Stooge’ Ayre eltalált egy másikat, aztán megfordult, és megölte azt is, amelyik mögöttem érkezett. Neki köszönhetem az életemet. Ha hétköznap találkoztunk volna velük az utcán, normális ruhában, minden más lett volna, így azonban az adott pillanatban nem éreztem mást, csak megkönnyebbülést, hogy gyorsabb voltam, hamarabb lőttem, mint ő

– emlékezett könyvében Grobbelaar a bozótharcra, és az emberre, akinek a háború törvényeinek és az életben maradás ösztöneinek engedve kioltotta az életét. Később egy mozambiki katonai akció részleteiről is beszámol.

„Tizenhatan tartották magukat nagyjából kétszáz katona ellen. Őket mentünk megmenteni. Az osztag nagy részét már lelőtték, amikor kiderítettük a Pafuri folyónál pontosan hol kerültek tűzharcba. Légi csapást kértünk, és a bombák szinte mindenkit megöltek. Szörnyű volt ez is, de ami utána jött, még hátborzongatóbb emlék. Be kellett menjünk a vízbe, hogy a folyóból egyesével kihúzzuk a holttesteket, lássuk, a bombázás során hány ember vesztette életét. A sok hulla, a folyó vizét vörösre festő vér azonban vonzotta a krokodilokat, úgyhogy egyik kezünkkel a folyóból próbáltuk kiemelni a halottakat, a másikban tartott fegyverünkkel lőttük a krokodilokat” – írja Globbelaar.

Angliai fogadtatás

Ilyen előzmények és egy rövid kanadai – Vancouver Whitecaps – kitérő, majd angliai kölcsönadás – Crewe Alexandra – után 1981-ben, a kapus hatalmas reményekkel igazolt a legendás edző, Bob Paisley Liverpooljába.

Nem sokkal a szerződés aláírása után az újonc a Pool első számú kapusával, Ray Clemence-szel – aki 1972-83 között 61 alkalommal védte az angol válogatott hálóját – közösen állt a sajtó rendelkezésére. Az újságíró arról faggatta Ray-t, aki még nem volt húsz, amikor 1968. szeptember 25-én beállt a Pool felnőtt csapatának kapujába, mennyi ideig véd még az Anfieldben.

„Szeretnék itt lenni két év múlva is, és ezalatt megtanítani Bruce-nak, hogy váljon nagy kapussá” – válaszolta az akkor már 33 éves klublegenda. A riporter kérdő tekintettel a Clemence-nél kilenc évvel fiatalabb Grobbelaarhoz fordult, aki vigyorogva így felelt: „Ha még két évben gondolkodik, jobb, ha tudja, a következő szezonban elveszem a helyét.” Ray Clemence ekkor felállt és szó nélkül otthagyta a riportert és ifjú konkurensét. Rövid időn belül, 1981 nyarán  a Tottenhambe igazolt.

A Liverpool Bob Paisley alatt élte aranykorát. A „Vörösök” 1974-83 között hat bajnoki címet, három BEK-et nyertek a legendás edzővel, így elképzelhető, mekkora tisztelet övezte a mestert az öltözőben. Paisley Clemence távozásával Grobbelaarnak szavazott bizalmat a kapuban. Aztán egy Manchester City elleni 3-1-re elvesztett 1981. decemberi meccs után behívta az irodájába és azt kérdezte tőle:

– Grobbeldy-jag – Paisley, soha nem tudta helyesen kiejteni a nevét –, mit gondolsz, hogy játszottál eddig?

– Elég jól megy a védés, amióta eljöttem Vancouverből és a Crewe-től – válaszolta Grobbelaar.

– No, fiam, Észak-Amerikában a szórakoztatás a cél. Itt a győzelem. Ha nem védesz jobban, akkor újra Crewe-ba kerülsz. Most menj és gondolkodj el ezen – tette helyre kapusát a mester.

Hillsborough-tragédia

Grobbellar minden bizonnyal megfogadta edzője tanácsát. 1981-94 között eztán 628 – 440 bajnoki – meccsen védte a Liverpool kapuját. A kispadon Paisleyt követő Joe Fagan, majd Kenny Dalglish bizalmát is élvezve ott állt akkor is a gólvonalon, amikor 1989. április 15-én, a Liverpool-Nottingham Forest FA-kupa elődöntőn a Sheffield Wednesday pályáján bekövetkezett az angol és a világfutball egyik legnagyobb tragédiája.

A 15 órai kezdés előtt fél órával már megtelt a kapu mögötti hármas és négyes szektor, de még ezrek álltak sorban a forgó kapuknál. Kezdéskor az 1600 főre hitelesített szektorokban nagyjából háromezren lehettek. A játékvezető kezdő sípját követően Grobbelaar szokatlan morajlást, üvöltözést, sikoltozást hallott a háta mögül. Hátranézett és döbbenetes kép fogadta; Liverpool-szurkolók tucatjainak az eltorzult arcát látta a kerítés rúdjai közé nyomódni. „Bruce, segíts nekünk!” – kiabálták. Grobbelaar, aki épp egy Tottenham-játékos elől szedte fel a labdát, azonnal előrevágta a mezőnybe, és odaüvöltött az egyik kapunál álló rendezőnek:

Nem látja, hogy agyonnyomják egymást! Nyissa már ki a kaput!

– Nem tudom, nincsenek kulcsok. 

A következő öt percben fél szemmel a játékot, a másik szemével a háta mögött zajló eseményeket nézte. Egyre durvább lett a helyzet, amikor végre azt látta, egy nő megpróbálja kinyitni a menekülő kaput:

Nyisd már ki a kaput! – üvöltötte felé, miközben bal oldalt ismét felszedett egy labdát. A kirúgásra készülődve újra átnézett, és látta, végre megnyílt a kapu. Akik tudtak, a hátsó nyomás elől a pályára menekültek, mások estek, keltek, sikoltoztak. A játékvezető hat perccel a kezdés után lefújta a mecset. A szurkolók szétszóródtak a pályán. Néhányan tehetetlen testeket húztak és kiabáltak;

– Csak egy mentő van. Mit tehetünk?

Használd a hirdetőtáblák tartóját hordágynak – üvöltötte Grobbelaar, és ezt is tették.

Fotó: AFP

Amikor a Liverpool segédedzője, Roy Evans szólt, hogy a játékosoknak azonnal el kell hagyniuk a pályát, a kapus elment a kapu sarkába tett felszereléséhez.

Felnéztem a hálón át. Az elém táruló kép az életem végéig kísérteni fog. Embereket láttam a kerítésen túl, akiknek a szeme a pálya felé nézett ugyan, de már nem láttak semmit. Csak üres tekintettel bámultak a levegőbe.

Bruce Grobbelaar pályafutását az alkohol, a bulik és a fogadási csalás is beárnyékolta – könyvében az előbbiekre ráerősít, utóbbi tényét tagadja. A 32-szeres zimbabwei válogatott kapust megosztó személyisége ellenére a szurkolók mégis a klub valaha volt legnagyobb labdarúgói, a példaképek között tartják számon.

Kiemelt kép: Simon Bruty/Allsport/GettyImages

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.