Megint nem jutottunk ki a focivébére, ami persze önmagában nem nagy meglepetés, hiszen 1986 óta zsinórban ez volt a nyolcadik olyan selejtezősorozat, amelyen nem sikerült továbbjutni. Továbbra is csak a Csank-féle csapat mondhatja el magáról, hogy legalább a pótselejtezőig eljutott, igaz, abban nem sok köszönet volt, hiszen 1-12-es összesítéssel takarítottak minket el az útból a jugoszlávok.
A 24.hu még a Feröer elleni zárómeccs előtt kérdezte a szurkolókat arról, milyen érzésekkel érkeztek a találkozóra, miképp élik meg, hogy a tavaly nyári eufória óta visszasüllyedtünk a középszerűségbe. Megint kiderült, hogy a magyar szurkolók nagy részére az jellemző, hogy akármilyen gyászos is a csapat szereplése, kimegy, drukkol, aztán maximum a végén megjegyzi magában, hogy ma is pofára estünk.