A mérkőzés május 23-án lesz Egyiptomban, a gízai piramisok közelében felállított szorítóban, a tét pedig az Olekszandr Uszik által birtokolt vb-övek egyike, vagyis a világbajnoki cím, amelyet az ukrán ökölvívó az egyik legtekintélyesebb profi szervezetnél, a Boksz Világtanácsnál (WBC) őriz.
A riválisnak eddig bokszmeccse volt
A 39 éves Uszik, aki amatőrként olimpiai és világbajnoki címet is szerzett, a hivatásosok között eddig 24 meccset vívott, és valamennyit megnyerte, 15-öt kiütéssel. Legutóbb júliusban lépett szorítóba, akkor az ötödik menetben ütötte ki Daniel Dubois-t. Nehéz helyzetben volt, amikor a következő ellenfelét kellett keresni, ugyanis 2021 óta Anthony Joshuát, Tyson Furyt és Dubois-t is legyőzte két-két alkalommal. Felmerült még egy Deontay Wilder elleni gála, de az ukrán más megoldást talált.
Uszik tiszteli a bajnokokat, de ez ökölvívás lesz
„Őszintén tisztelem azokat az embereket, akik a sportáguk csúcsára jutnak. Rico egy közülük – egy erős sportoló és nagyszerű bajnok. Bajnoknak lenni nem csak az övekről szól. Évek kemény munkájáról, fegyelemről és hitről. Tisztelem a pályafutását ő valóban a kick-box királya.
De ez a boksz – egy más játék, a saját szabályaival és a saját királyaival.
Készen állok, és nagyon várom, hogy találkozzak vele a ringben. Mindkettőnk számára egyedülálló élmény lesz, és tudom, hogy a rajongók is izgatottak” – üzente Uszik egy nyilatkozatban, amit az ESPN tett közzé.

