A KTM-s Pedro Acosta nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájának szombati sprintfutamát az idénynyitó thaiföldi versenyen,
Miért szóltak bele a versenybírók?
A 13 körös verseny végig tele volt feszültséggel. Az élről induló olasz Marco Bezzecchi korán kiesett, a két spanyol pilóta pedig ezután fej fej mellett küzdött a győzelemért. Hol egyikük, hol másikuk vezetett, majd az utolsó előtti körben a hétszeres MotoGp-világbajnok Márquez agresszíven védte pozícióját előzni akaró ellenfelével szemben. A versenybírók úgy ítélték meg, hogy szabálytalanság történt és utasították az éllovast, hogy adja át a helyét riválisának, így Acosta haladt át elsőként a célvonalon, írja az MTI.
A harmadik helyen is egy spanyol versenyző, Raúl Fernández (Trackhouse Racing) végzett.
Nem érzi magát győztesnek Acosta
Nagyon király egy ilyen sprintverseny, főleg, Marc ellen. De az is igaz, hogy nem érzem magam győztesnek, mert elengedett. De holnap is lesz esélyünk nyerni
– mondta Pedro Acosta.
Az idény első GP-je vasárnap, magyar idő szerint 9 órakor kezdődik Buriramban.

