Hosszú Katinka: Megfogalmazok egy kritikát, erre az elnök burkoltan megfenyeget

A háromszoros olimpiai bajnok szerint a Gyárfás-korszak óta nem sok minden változott a magyar úszósportban, és a hallgatás nem visz előre.

Hosszú Katinka volt a magyar Eurosport vendége pénteken délben, ahol szóba került az olimpia alatti szakértése, na meg azok a kényelmetlen témák, amiket ő maga is feszegetett a párizsi játékok alatt, valamint az, hogy nyílt levélben szólította fel távozásra a teljes magyar úszóvezetést.

Tartja korábbi véleményét, hogy Milák Kristóf nem kapta meg az olimpia előtt sem az edzőitől, sem a szövetségtől a kellő támogatást, az pedig, hogy kifelé beszéltek az edzésmunkájáról, aminek nemzetközi híre ment, biztosan nem segítette, inkább hátráltatta a Párizsban végül arany- és ezüstérmet nyert pillangóúszót.

Hiba volt előre mosni a kezeiket, hogy nem tudnak a felkészüléséről, ha esetleg Kristóf nem jól úszik. Ezek után meg az ő eredményei mögött állnak, hogy ők ugye jól végezték a dolgukat. Ez semmiképpen nem egy előremutató hozzáállás

– mondta Hosszú Katinka, aki az összetartást hiányolta elsősorban ebben az esetben.

Azzal folytatta, hogy a párizsi eredmények is mutatják, mekkora tehetségbázis van Magyarországon, ebben nincs hiány itthon, és Milák esete is bizonyítja, még akkor is lehet eredményt elérni, ha nem éppen támogató a környezet. Ő inkább szakmai hiányosságokat lát, ezek között említette, hogy

Arról is beszélt, hogy bár a támogatás mértéke jelentősen megnőtt az utóbbi években, ő úgy látja, a felkészülési feltételekben (mint például edzőtáborok milyensége) nem történt előrelépés az elmúlt 20 évben, ahhoz képest, amikor ő a 2004-es olimpiára készült. Szerinte nem lépett előre annyit a sportág, mint amennyi pénz áramlik felé.

Az is érdekes, hogy megfogalmazok egy kritikát a szövetséggel kapcsolatban, és az elnök burkoltam megfenyeget publikusan

– mondta Wladár Sándor minapi kijelentésére reagálva.

A MÚSZ-elnököt sajtótájékoztatón kérdezték Hosszú Katinka kritikáiról, Wladár úgy fogalmazott, hogy nyeli még ideig a szarjankózást, de nem sokáig, és hozzátette, hogy a sportolónak a medencében nagyszerű eredményei voltak, de sportvezetőként nem sokat tett hozzá a párizsi szerepléshez. Hosszú Katinka ennek kapcsán jegyezte meg, hogy ezek után el lehet képzelni, egy rendszerben benne lévő úszó, vagy edző mennyire mer felszólalni. Az úszó felszólalt korábban a Gyárfás Tamás vezette elnökség ellen is, és úgy érzi, nem sokat változott a helyzet azóta a sportágban, sokan dolgoznék még mindig abból az időszakból.

A jövőjéről is kérdezték, arról egyelőre még ködösen fogalmazott Hosszú Katinka, annyit mondott, hogy a pihenőidejét tölti, még aktív a státusza, azaz egyelőre nem vonult vissza.

Itt a teljes beszélgetés: