A nigériai atléta három alkalommal is elmulasztotta a doppingellenőrzést, ezért a doppingszabályok értelmében kétéves büntetéssel számolhatott.
„Tiszta atléta vagyok, rendszeresen, talán a szokásosnál is többször tesztelnek. A harmadik elmulasztott ellenőrzésemet követően napokon belül teszteltek” – írta akkor közösségi oldalán a 26 éves futó, és úgy tűnik, ez az indok védhetőnek is bizonyult.
„Nagyon izgatott vagyok, hogy végre magam mögött hagyhatom mindezt, és alig várom, hogy megvédhessem címemet a világbajnokságon a jövő héten” – nyilatkozta Amusan, hozzátéve, hogy elkötelezett a sport tisztasága mellett.
Az atlétika doppingügyeivel és a sportág hitelességével foglalkozó Athletics Integrity Unit (AIU) azonban nem ért egyet a döntéssel, vezetője, Brett Clothier jelezte, hogy csalódott a döntés miatt.
Az AIU részletesen felülvizsgálja az indoklást, mielőtt döntene arról, hogy él-e jogorvoslattal a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál
– áll a szervezet sajtóközleményében.
Amusan a tavalyi eugene-i világbajnokság elődöntőjében 12.12 másodpercre javította 100 gát világcsúcsát, majd a fináléban ugyan 12.06-tal ért célba, de azt a túl erős hátszél miatt nem hitelesítették.