Az új-zélandi fiatalok történetük során harmadszor vívták ki a szereplés jogát. 2011-ben úgy zártak a tök utolsó helyen, hogy az öt vereség során -210 lett a gólkülönbségük. Utolsó meccsükön, a 17-20. helyért rendezett Bahrein elleni összecsapáson például 61-20-ra kaptak ki.
Aztán kiharcolták a jogot 2019-ben is, de anyagi problémák miatt végül visszaléptek, és majdnem ez a sors várt rájuk most is. A csapat ugyan csupán a második helyen végzett az óceániai selejtezőben, de miután Tahiti csak társult tagként indult, így hiába végzett az élen, nem lehetett ott a vébén.
A The New Zealand Herald azt írta, a horvátországi világbajnokságon való részvétel 275 ezer dollárt emészt fel a 19 fős utazó kontingens számára, és a játékosonként 14 500 dollár összegyűjtése komoly kihívást jelentett a minimális anyagi háttérrel bíró sportág számára.
„A csapatunk finanszírozásának biztosítása volt az egyik legnagyobb kihívásunk. De fiatal sportolóink elhivatottsága és tehetsége inspirált bennünket, minden lehetőséget megérdemelnek, hogy megmutassák tudásukat a nemzetközi porondon. Az a kívánságom, hogy a csapat az új-zélandi kézilabda átalakulására is hatással legyen. Kitartással és folyamatos növekedéssel arra törekszünk, hogy a kézilabdát országos sportággá tegyük, olyan örökséget ápolva, amely utat nyit a jövő generációja számára.
És akkor együtt valóra válthatjuk álmainkat, hogy Új-Zélandot ott legyen a 2032-es olimpián
– nyilatkozta Thomas Schmider, az új-zélandi világbajnoki delegáció vezetője.
A vb nagy anyagi terhet rótt a szülőkre és a játékosokra, azonban mindenki minden lehetőséget megragadott, hogy előteremtse a szükséges összeget. A támogatás előmozdítása érdekében kifejezetten szülőknek és rajongóknak szurkolói mezeket gyártattak. A játékosok adománygyűjtő eseményeket szerveztek, kolbászsütögetéssel, süteményárusítással, tombolasorsolással és kvízestek szervezésével növelték a bevételeket. A szövetség honlapján megjelent írás szerint ezek az események nem csupán az anyagi támogatás terén voltak a segítségükre, de a közösségen belüli kötődést is erősítették.
A válogatott Aucklandből indulva dubaji átszállással érkezett Budapestre, majd egyhetes edzőtáborban vettek részt a Balatonnál. Nem véletlenül: a csapat technikai vezetője és edzői tanácsadója Nemes Roland, aki korábban Japánban dolgozott, emellett a Nemzetközi Kézilabda Szövetség óceániai és ázsiai edzőképzésért felelős előadója.
„Nyilván mivel magyar vagyok, és az új-zélandiak a varasdi csoportba kerültek, adta magát, hogy Magyarország megfelelő hely az edzőtáborozásra. Itthon nyilván megvannak a kapcsolataim” – mesélte, hogy is jutott el a válogatott Siófokra.
Két ponttal a középdöntőbe
Ami a magyarokat illeti, a csapat sorrendben Marokkóval, Új-Zélanddal, végül Szlovéniával mérkőzik meg a csoportkörben, a mérkőzéseket a Sport 1 élőben közvetíti.
„Július 3-án találkoztunk, a felkészülésünk Balatonbogláron zajlott. Részt vettünk egy nemzetközi tornán Spanyolországban, ezzel együtt összesen hat felkészülési mérkőzést tudtunk beilleszteni a programunkba a világbajnokság előtt” – nyilatkozta Kis Ákos szövetségi edző az MKSZ honlapján.
„Kedd kora délután érkeztünk meg Varasdra, az első videózásokon is túl vagyunk, ez alapján azt gondolom, hogy Marokkó és Új-Zéland talán nem képvisel akkora játékerőt, de a szombati szlovénok elleni mérkőzés már komoly feladat lesz számunkra.
Ha sikerül mindent megvalósítani, amit gyakoroltunk és elterveztünk, akkor bízom benne, hogy két ponttal megyünk tovább a középdöntőbe.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon