Élő Sport

Első percben piros lapot kapott a kéziválogatott, csúnya vereséggel zárta a csoportkört

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A magyar kézilabda-válogatott 27-20-ra kikapott Portugáliától a világbajnokság csoportkörének utolsó mérkőzésén.

Rögtön az első percben jött a baj, a sáncoláshoz felugró Sipos Adrián az őt kicselező Francisco Costát akarta megállítani, de pont arcon találta ezért piros lapot kapott. Ekkor 48 másodperc telt csak el a mérkőzésből.

Ehhez jött még a portugáloktól egy remek kapusteljesítmény, Miguel Ferreira az első nyolc lövésből hetet hárított. Ez megalapozta, hogy bár Székely Márton helytállt a magyar kapuban, de apránként így is meg tudtak lépni a portugálok. Tíz perc alatt összesen négy gólt tudott dobni a magyar válogatott, de már tíznél járt Portugália. Jött a görcsösség a mieinknél, míg az ellenfelünk önfeledten játszhatott.

Kovács Tamás / MTI Miguel Ferreira, a portugál válogatott kapusa 14 lövést védett a mérkőzésen.

Chema Rodríguez két időkéréssel sem tudta igazán felrázni a csapatát, egyedül Bodó Richárd kapta el rövid időre a fonalat, de hamar ő is belebakizott a lövéseibe, passzaiba. Amit hét a hat elleni játékban sikerült gólban hozni, azt az elszórt labdákkal le is adták a mieink, nem sikerült visszajönni a meccsbe szünetig, amire 16-9-cel vonultak a felek.

Kovács Tamás / MTI Bodó lőtte a legtöbb magyar gólt.

Térfélcsere után a portugálok nagyon tudatosan lassították a játékot, a magyar csapatnak pedig rohanni kellett volna az eredmény után, de annyi hiba csúszott a támadásainkba, hogy erre esély sem volt. Portugália hidegvérét látva és a hétgólos hátrány tudatában rengeteg egyéni hiba is jött, egyik iskolapéldája volt, amikor Pedro Rodríguez labdát szerzett, egyedül törhetett kapura, de lépéshiba miatt nem tudott faragni az eredményen.

Kovács Tamás / MTI Pedro Rodriguez Alvarez, a magyar (j) és Miguel Frerreira az első félidőben.

A második félidő döntetlennel végződött, így aztán hét góllal kapott ki a magyar csapat egy végig hihetetlenül tudatosan, szervezetten, okosan játszó Portugália ellen. Chema Rodriguez együttese Dél-Korea ellen hozta a kötelezőt, majd egy egészen bravúros fordítással két góllal verte Izlandot is, így harmadik helyen zárva két ponttal került középdöntőbe.

Legközelebb szerdán játszik Svédországgal a magyar csapat, majd sorrendben Brazíliával és a Zöld-foki köztársasággal mérkőzik meg.

Csoportkör, 3. forduló, D csoport

Portugália-Magyarország 27-20 (16-9)
Magyarország: Székely – Lékai, Szita, Bánhidi 2, Sipos, Ancsin 2, Rodríguez 1, cserék: Bóka 4, Ligetvári, Bodó 5, Hanusz 1, Rosta 4, Szöllősi, Ilic 1
lövések/gólok: 49/27, illetve 41/20
gólok hétméteresből: 4/2, illetve 2/0
kiállítások: 4, illetve 6 perc

A csoport végeredménye:

1. Portugália 4 pont, 2. Izland 4, 3. Magyarország 4, 4. Koreai Köztársaság 0
Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak. A középdöntőbe az első három helyezett jutott.

27-20

Lepörgették az órát a portugálok, kikaptunk. Nagyon.

27-20

Türelmes játékot követően Bóka szépített, de Gomes a jobb szélről hatalmas gólt dobott. Majdnem elszórtuk a labdát, aztán Rosta dobott nehéz szögből egy szép gólt.

26-18

Időkérés után Silva dobott gólt, de túloldalon Hanusz Egon jól vette észre a rést és könnyű gólt dobott. Pontatlan volt Cavalcanti és Székely gyorsan indította is Bókát, akinek viszont leért a lába, ezért hiába dobott bravúros gólt. Costa találatára Bodó válaszolt, kapust cserélt Portugália.

24-16

Bodó lövését már megint kivédte a kapus, ezután pedig Branquinho dobott bal szélről gólt, amire villámgyorsan felelni tudott Ancsin Gábor a saját találatával. Székely lábbal védett, de Pedreo kapu felé dobta a ziccerét.

23-15

Ilic kapott kiállítást, amit Silva köszönt szépen és ki is használt, ráadásul egy szépen előkészített lövést elrontott Bóka. A portugálok türelmesen kijátszották a figurát Fernandesre, aki bal szélről bevetődve dobott gólt. Bejött Bodó és gyorsan átlövésből szépített, de nem tudunk közelebb kerülni.

21-14

Nem akar ez sehogy sem összejönni. Pedro lövését hárította Ferreira, Bóka pedig kapu fölé hajította a saját ziccerét, közben viszont Costa gólt dobott. Egy kontrából viszont szépített Bóka.

20-13

Sokáig nem örülhettünk az emberelőnynek, mert Martinst ellökte Ancsin és ő is két percet kapott. A hetest viszont csúnyán kapu fölé lőtte Francisco Costa. Ebbe sem sikerült belekapaszkodni, Szita ellen belemenést fújtak, Pedro pedig hiába szerzett labdát, ellépte a ziccerét. Jött is a büntetés, Frade beállóból nem hibázott.

19-13

A portugálok már tudatosan lassítják is a támadásaikat, hiszen az idő nekik dolgozik. Costa góljára Szita bejátszása után Bánhidi oldotta meg a ziccerét erőből. Újabb lassú portugál akcióra került sor. Végül Bánhidi ellen belülvédekezést fújtak, de Portela Székely támaszkodó lábába vágta a labdát. Fordulásból Ancsint faultolták, amiért emberelőnybe került a magyar csapat, sőt Bóka góljával gyorsan gólt is szereztek a mieink.

18-11

Hetesből talált be Portela, Ancsin újabb lövését ráadásul megfogta Ferreira és még szegény Székely is hiába védett nagyot, mert Martins a kipattanót bezúdította. Gyorsan lejátszott figurával viszont Bóka szépített.

16-10

Bánhidi hozott össze egy hetest, de Rosta próbálkozása és ismétlése is elakadt Gasparban. Így is nálunk maradt a labda, Ancsin váratlanul elsütött balosa pedig utat talált a hálóba. Székely lábbal védte Portela lövését, de Ancsin ellen belemenést fújtak.

16-9

Martins góljára viszonylag gyorsan válaszolnia Ilicnek, de ezután Frade nem hagyta ki a maga ziccerét sem. Rosta beállós góljával még épp a dudaszó előtt sikerült szépíteni, de ne szépítsük, katasztrofális félidő volt.

14-7

Székely is nagyot védett, majd szépen kijátszott helyzetből jutott ziccerbe Bodó, de sajnos a jobb kapufa tövét találta telibe, ezért nem sikerült csökkenteni a hátrányt. Portugália időt kért, sajnos be is jött, mert Areira betalált, Bodó viszont kapu fölé lőtt.

13-7

Bánhidit küldték ki két percre, de ettől még Bodó szépíteni tudott, ezután pedig Hanusz labdaszerzésének hála Rosta lerohanásból talált be. Ezután Silvát kellett ápolni, mert nekiesett Magalhaesnek, ezért állt egy picit a játék.

13-5

Fernandes átemelte Székelyt, ráadásul Bodó passzait egyre többször olvasták és kétszer is így lőhettek az üres magyar kapuba. Pedro viszont szélről dobott gólt, valamint Székely is több védéssel tartja még a lelket a válogatottban.

10-4

Végre nekünk is jutott egy kis szerencse, Fernandes lövése a lécről kifelé pattant, majd Bodó hajított a hálóba egy átlövést. Székely védett nagyot, aztán előbb a portugálok szereztek labdát, majd Székely a félpályán lopott labdát, aminek hála Rosta helyzetbe kerülhetett és szépíteni tudott.

10-2

Sorra szúrják el a magyarok a támadásokat, ezúttal Bánhidi kezéből perdült ki a labda, amiből aztán le is rohantak a portugálok és Fernandes már a tizedik gólt szerezte. Megint időt kért Chema Rodríguez.

9-2

Csúnyán fest eddig a meccs, már színezik a portugálok. Gyönyörű kínai gólt lőttek, ráadásul még videóztak is, mert a kapuból kilépű Székely Márton cipője eltalálta a gólszerző Gomes arcát. A világon semmilyen szándékosság nem volt ebben, a kézilabdázók is lepacsiztak, az északmacedón bírók is jelezték, hogy nem történt szándékosság. Francisco Costa lövésénél szerencsénk sem volt, Székely belekapott a labdába, de védeni nem sikerült.

7-2

Hiába kértük mi az időt, a portugálok dobtak újabb gólt Francisco Costának hála, de válaszként ezúttal Bodó is betalált.

6-1

Már megint Ferreira okozott gondot, Gomes viszont gólt szerzett. Lékai harcolt ki egy párharccal hetest, amit viszont utána a kapufára dobott, ráadásul Francisco Costa lerohanásból is lőhetett egy könnyű gólt, ezért Chema Rodríguez időt kért.

3-1

Székely védett hatalmasat, aztán Bánhidi Bence törte meg a magyar gólcsendet beállóból. Székely és Ferreira is újra megmutatta, miért világbajnokságon védenek, de nagy különbség, hogy a magyar védelem egy hetest is összehozott, amit Areira nem hibázott el.

2-0

Egy hiba támadásban, egy Székely Márton-védés jött sorrendben, Ferreira pedig kispárgázta Szita átlövését. Kicsit erőtlenül játszott a magyar válogatott, ráadásul Gomes is betalált és Ferreira is nagyon ráérzett a lövéseinkre, hat perc alatt nem sikerült gólt lőnünk a portugáloknak.

Olvasói sztorik