Sport vizes vb 2022

Sporttörténelmet írt, ezüstérmes a magyar vegyesváltó a Lupa-tavon

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Vasárnap 13 órakor a Lupa-tavon megkezdte szereplését a magyar nyíltvízi úszóválogatott is. Gellért Gábor szövetségi kapitány előzetesen elmondta, kicsit fura, hogy a vegyesváltót tették első számnak, hiszen ez a legfontosabb, az olimpiai szám, a 10 kilométer előtt elég sokat kivesz a versenyzőkből. A magyar vegyesváltó a tavalyi Eb-n érmet nyert, de ez most vb, ahol 22 csapat vesz részt, a kapitány ettől még a dobogóra is esélyesnek tartotta a csapatot.

Varga Jennifer / 24.hu

A négyeseket tetszőleges sorrendben nevezhették – férfi-nő-férfi-nő, két nő-két férfi, vagy mindkettő fordítva –, a Betlehem Dávid, Olasz Anna, Rasovszky Kristóf, Rohács Réka vegyesváltó kvartettből utóbbi kezdett a 4 x 1,5 kilométeres távon, mivel mi a két nő-két férfi sorrend mellett tettük le a voksot.

Az első kör végén Rohács az olasz lányt megelőzve a franciával együtt érkezve 13. helyen adta át a stafétát, aztán a második körben olyan történt, ami világbajnokságon tán még sosem.

Varga Jennifer / 24.hu

A vezető négyes eltévedt, ezért kihalászták őket a tóból, majd hajóba ültették, és kizárták a versenyből.

Ennek köszönhetően az addig ötödik helyen tempózó, de jól tájékozódó német lány vette át a vezetést, mögötte 1:16.9 perces hátránnyal többedmagábal célbacsapva Olasz Anna végül a kilencedik helyre hozta fel a magyarokat két kört követően.

A harmadik magyar, Betlehem Dávid kifejezetten jól úszott, a távja második felében már ő diktálta az üldözőboly tempóját, nyakában fő ellenfeleinkkel, a franciákkal és az olaszokkal. A német lány a végére eladta az előnyét, Betlehem viszont parádésan hajrázott és nagyjából két testhossznyi előnnyel első helyen adta át Rasovszky Kristófnak a tavat.

Az olaszoknál az 1500-on szombaton világbajnoki rekordot úszó Paltrinierivel, a németeknél az 1500 méter 2019-es medencés világbajnok, a 2021-es tokiói olimpia 10 kilométeres nyíltvízi olimpiai bajnokával, Wellbrockkal, a franciáknál a szintén 1500-as Olivierrel kellett megtartania a 5 kilométeren 2019-ben világbajnok úszónknak a vezető helyet.

Abban bíztunk, hogy a medencés úszókból elég sokat kivett a szombati 1500-as döntő. Ennek megfelelően Rasovszky felengedte őket magára, majd utazott rajtuk, és az utolsó bolyánál elindított egy hajrát. Az olasz és a német visszaverte az első próbálkozást, viszont a franciát sikerült leszakítaniuk.

Varga Jennifer / 24.hu

Az utolsó 50 métert végül Wellbrock bírta a legjobban. Rasovszky a második helyen hozta be a váltónkat, úgy láttuk, ám szinte vele együtt csapott be Paltrinieri is, ezért hosszas videózás kezdődött, és lehet azt is vizsgálták, hogy a hajrában történt-e szabálytalanság, ki kell-e zárni valamelyik csapatot. A szemünk és a lassítást látva szívünk azt mondatta velünk, hogy marad az az ezüst.

Döbbenetesen hosszú, több, mint tíz perc tanakodás után végül felszállt a füst: második Magyarország!

A négy versenyző ezzel sporttörténelmet írt, mivel hazánk még sosem nyert váltóban világbajnoki érmet.

Nyíltvízi úszás, 4 x 1,5 kilométer, vegyesváltó

  1. Németország, (Lea Boy, Klemet Oliver, Leonie Beck, Florian Wellbrock – 1:04:40.50)
  2. Magyarország (Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf – 1:04:43.00)
  3. Olaszország (Ginevra Taddeucci, Giulia Gabrieleschi, Domenico Acerenza, Gregorio Paltrinieri – 1:04:43.00)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik