Sport

Hetesekkel kapott ki a Veszprém a Bajnokok Ligája bronzmeccsén

Kovács Anikó/MTI
Kovács Anikó/MTI

Vasárnap délután a THW Kiel nyerte meg hetesekkel a kézilabda Bajnokok Ligájában a bronzmérkőzést, miután 34-34-es végeredmény után 4-1-re nyerték a párbajt a Telekom Veszprém ellen.

Kapcsolódó

Közel maradt egymáshoz a két csapat az első félidőben, de a Veszprémnek sikerült többször is el-ellépnie. A félidő végére különösen jól sikerült a magyar csapatnak, mert az utolsó tíz percben 7-2-es szériát produkált. Rodrigo Corrales elképesztően védett, az első 30 percben 11 lövést hárított.

Térfélcsere után azonban apránként elkezdett felzárkózni a Kiel, már nem jöttek úgy a védések a veszprémi kapuban, Niklas Landin viszont hatalmas bravúrokat mutatott kulcspillanatokban. Ennek ellenére sokáig sikerült 3-4 gólon tartani a különbséget, de a meccs végére már több hiba becsúszott és 30-30-nál beérte a Veszprémet ellenfele. Innentől őrült rohanás indult, felváltva vezettek a csapatok.

Kovács Anikó/MTI Niklas Landin védései sorsfordítónak bizonyultak.

Körömrágósra sikerült a végjáték, mert 33-33-nál hiába dobott be egy ziccert Lauge, videózás után nem adták meg a bírók a találatot, mert Andreas Nilsson belépett. Túloldalon nem hibázott Ekberg, így aztán mennie kellett a magyar csapatnak a hetesekért. Három másodperccel a rendes játékidő vége előtt büntetőt harcolt ki a Veszprém, amit Mahé lóbálás nélkül vágott a hálóba.

Ezzel a Bajnokok Ligája történetében először nem született döntés a harmadik helyről rendes játékidőben.

Hetesekkel kellett hát a harmadik helyért megküzdeni, amelyben sajnos úgy maradt alul a Telekom Veszprém, hogy négy dobásból hármat kivédett Landin, miközben Cupara egyet fogott meg. A bronzérem így a THW Kielhez került.

Végeredmény – Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, bronzmérkőzés

THW Kiel-Telekom Veszprém 34-34 (14-18, hetesekkel 37-35)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik