Sport

Meghalt a Szolnokkal kupagyőztes Boris Maljkovic

bluesharksbasket.hu
bluesharksbasket.hu

Gyászol a magyar kosárlabda, életének 54. évében meghalt Boris Maljkovic. Játékosként 2002-ben kupagyőztes volt a Szolnokkal, de játszott Debrecenben, az MAFC-ben és Nyíregyházán is. Edzőként irányította a Kecskemétet, másodedző volt a Szekszárd női csapatánál, majd tavaly élvonalba juttatta a Nyíregyháza férficsapatát.

„A városunkban egykoron játékosként is megfordult kosárlabdázó 2019-ben tért vissza, előbb a fiatal kosarasok egyéni képzésével foglalkozott és másodedzőként is segítette felnőttcsapatunkat, Sitku Ernő elvesztése után a Nyíregyházi Sportcentrum kosárlabda szakágának szakmai igazgatójaként tevékenykedett, majd tavaly márciusban kapta a legfontosabb feladatot: ő lett a feljutásra vágyó felnőttegyüttesünk vezetőedzője. Ősztől már nem csak Szolnokon mutathatott fel büszkén a csarnok faláról lógó zászlók egyikére – ami a 2002-es Magyar Kupa-győzelemre emlékeztet –, hanem a Continental Arénában is, ugyanis vele a kispadon meglett a hőn áhított vágyunk, a B-csoportos bajnokság megnyerésével újra az élvonalban szerepelhettünk!

A siker után természetesen továbbra is helye volt a szakmai stábban. Nagy kedvvel folytatta a munkát, segítette a csapatot, ám az utóbbi hetekben sajnos már a súlyos betegségével is meg kellett küzdenie, amit méltósággal tűrt.

Noha tudtuk, hogy nagy a baj, egészen szerda reggelig bíztunk abban, hogy ez is „csak” egy kihívás, amit le tud küzdeni. Osztozunk Borisz családja fájdalmában és részvétünket fejezzük ki a szeretteinek! Isten veled, Borisz! Sosem feledünk!” – emlékezett meg a szerb sportemberről a nyíregyházi klub.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik