Sport

Mérgében eldobta az ütőjét a teniszező, kirohanásával megríkatott egy gyereket

Clive Brunskill/Getty Images
Clive Brunskill/Getty Images

Csütörtökön Irina-Camelia Begu szetthátrányból fordítva győzte le Jekatyerina Alekszandrovát, így bejutott a salakpályás Grand Slam-torna, a Roland Garros harmadik fordulójába. Ugyanakkor a harmadik játszmában volt egy kiborulása, amivel sikerült kivívnia a közönség haragját, voltak, akik fújoltak is.

Kapcsolódó
Rosszul lépett, a szívbajt hozta szurkolóira a teniszező
Holger Rune második meccsét is három szettben nyerte meg, de ezúttal akadt egy kis plusz izgalom.

Egy elveszített adogatójáték után a román teniszező mérgében eldobta az ütőjét, amely kipattant a nézőtérre. Ott majdnem eltalált egy kisfiút, aki elsírta magát.

A szülei és a környezetében ülők egyből próbálták vigasztalni, a székbíró is lemászott az emelvényről, hogy megnézze, nem történt-e sérülés, valamint behívta a mérkőzés felügyelőjét is. A mérkőzés percekre leállt, ekkor többen is nemtetszésüket fejezték ki, Alekszandrova is feldúltnak látszott.

Begut aztán figyelmeztették a viselkedése miatt, majd folytatódott a mérkőzés, a román játékos pedig továbbjutott. A végén odament a kisfiúhoz, ismét bocsánatot kért és készítettek pár közös fényképet.

Kapcsolódó
Cilic a második magyart is elintézte a Roland Garroson
Fucsovics Márton sem bírt a US Open 2014-es bajnokával.

Meglepetés a női mezőnyben

A nyolcadik helyen kiemelt Karolina Pliskova kiesett már a második fordulóban. A tavaly wimbledoni döntős cseh játékost ráadásul a világranglistán mindössze 227. francia Léolia Jeanjean búcsúztatta,

aki ezzel 1988 óta a legalacsonyabban rangsorolt női versenyzőként nyert meccset egy aktuális top 10-es ellen a Roland Garroson. Akkor a mindössze 16 esztendős Conchita Martinez verte az ausztrál Lori McNeilt.

Pliskova csütörtöki búcsújával a nőknél már csak négyen vannak versenyben az első tíz kiemelt közül.

Roland Garros, 2. forduló

Férfiak:
Cilic (horvát, 20.) – Fucsovics Márton 4:6, 6:4, 6:2, 6:3
Rune (dán) – Laaksonen (svájci) 6:2, 6:3, 6:3
Ruud (norvég, 8.) – Ruusuvuori (finn) 6:3, 6:4, 6:2
Medvegyev (orosz, 2.) – Györe (szerb) 6:3, 6:4, 6:3
Hurkacz (lengyel, 12.) – Cecchinato (olasz) 6:1, 6:4, 6:2
McDonald (amerikai) – Baszilasvili (georgiai, 22.) 6:3, 6:1, 6:4
Goffin (belga) – Tiafoe (amerikai, 24.) 3:6, 7:6 (7-1), 6:2, 6:4
Kecmanovic (szerb, 28.) – Bublik (kazah) 4:6, 7:5, 6:2, 6:1
Sonego (olasz, 32.) – Sousa (portugál) 7:6 (7-4), 6:3, 6:4
Gaston (francia) – Cachin (argentin) 6:4, 6:2, 6:4

 

Nők:
Swiatek (lengyel, 1.) – Riske (amerikai) 6:0, 6:2
Pegula (amerikai, 11.) – Kalinyina (ukrán) 6:1, 5:7, 6:4
Ribakina (kazah, 16.) – Volynets (amerikai) 6:4, 6:0
Kaszatkina (orosz, 20.) – Contreras Gomez (mexikói) 6:0, 6:3
Keys (amerikai, 22.) – Garcia (francia) 6:4, 7:6 (7-3)
Zidansek (szlovén, 24.) – Serif (egyiptomi) játék nélkül
Giorgi (olasz, 28.) – Putyinceva (kazah) 6:3, 7:5
Begu (román) – Alekszandrova (orosz, 30.) 6:7 (3-7), 6:3, 6:4
Kovinic (montenegrói) – Schmiedlova (szlovák) 6:3, 7:5
Badosa (spanyol, 3.) – Juvan (szlovén) 7:5, 3:6, 6:2
Jeanjean (francia) – Kar. Pliskova (cseh, 8.) 6:2, 6:2
Kugyermetova (orosz, 29.) – Krunic (szerb) 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik