Sport

Halálos fenyegetést kaptak a dán kézisek, Izlandon politikai ügy lett az Eb-ből

KISBENEDEK Attila / AFP
KISBENEDEK Attila / AFP

Nem múlt el nyomtalanul a férfi kézilabda-Európa-bajnokság szerdai utolsó középdöntő-mérkőzése, amelyen Dánia 27-22-es előnyről egy rossz végjátékkal 30-29-es vereséget szenvedett Franciaországtól.

Kapcsolódó
A budapesti embertelen körülményekkel magyarázza klasszisa sérülését az izlandi kézikapitány
Gudmundur Gudmundsson újabb kemény kritikát fogalmazott meg a szervezőkkel szemben.

Mindez azt jelentette, hogy a dánok mellett a franciák jutottak be az elődöntőbe, Izland pedig (amely dán siker esetén négy közé került volna) csak az 5. helyért léphet pályára.

A dán Tv2 szerint a játékosaik egy része halálos fenyegetéseket kapott a közösségi oldalakon, ezt Morten Henriksen, a szövetség sportigazgatója is megerősítette.

René Antonsen, az Aalborg beállósa úgy véli, amiket írásban megkapott, azt szemtől szemben sohasem mernék neki elmondani, és ugyan jól tudja használni a saját „belső spamszűrőjét”, néha így is megbotránkozik.

OLIVIER MORIN / AFP Meddig marad fenn az izlandi parlament tetején a korona?

Izlandon mennél is nagyobb volt a felháborodás, a helyi Kalózpárt parlamenti képviselője, Björn Leví Gunnarsson például a vereséget követően azt mondta,

itt az ideje, hogy a helyi parlamentről eltávolítsák az épület 1881-es átadásakor Izland uralkodójaként is ismert IX. Keresztély dán király koronáját.

Egy izlandi szupermarketlánc, a Hagkaup jelezte, ilyen a körülmények között nem tartja meg egyelőre az úgynevezett dán napokat.

„Óvatosak akarunk lenni, szeretnénk, ha az emberek elfelejtenék ezt a mérkőzést, optimistábbak lennének a jövőt illetően és maguk mögött hagyva a koronavírust újra mosolyogjanak, de dán napjaink lesznek” – nyilatkozta Sigurdur Reynaldsson vezérigazgató.

Hozzátette, az Eb-csalódás után most már biztosak abban, idén nem lesznek túl korán ezek a napok, amikor a cég a dán termékek nagy választékát árulja, és egy hétig dán zászlókkal díszíti fel az üzletet.

Pénzt kér szurkolóitól az izlandi válogatott

A megnövekedett költségek miatt a szurkolók támogatásában bízik az izlabdi férfi kézilabda-válogatott, amely közleményben fordult a rajongókhoz, írta a Daniasport.hu portál

 

„A szövetség célja, hogy megvédje a játékosokat és a többi munkatársat a világjárvány idején. A koronavírus miatt jelentős többletköltséget kellett fedeznünk” – írták a közleményben. A szövetség szerint az Európa-bajnoki részvétel több tízmillió izlandi koronára rúg, és jóval meghaladja az előzetesen tervezetteket. A szervezet webáruházában a mezek megvásárlás mellett 2500, 5000 és 10 ezer koronás támogatást is lehet adományozni, amely közvetlenül a szövetséghez kerül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik