Sport

Visszavonul a britek magyar sportcsaládból származó teniszklasszisa

Matthew Stockman / Getty Images via AFP
Matthew Stockman / Getty Images via AFP
Krónikus sérülése miatt bejelentette visszavonulását Konta Johanna, a britek magyar származású teniszezője.

Konta kalandos életutat mondhatott magáénak, hiszen magyar szülők gyermekeként 1991. május 17-én Sydney-ben született. A család 2005-ben költözött Nagy-Britanniába, igaz, Johanna egy ideig a barcelonai Sanchez-Casal teniszakadémián tanult.

Kapcsolódó
Az egész világ a csodájára járt Piros Zsombor bravúrjainak
Ott látták a legjobbnak a drukkerek a Davis Kupa csoportkörében.

Miután magyarként uniós állampolgárnak számított, gyorsan megkapta a letelepedési engedélyt, 2012-ben pedig brit állampolgár lett. Elmondása szerint ugyan nem tervezte, hogy angol válogatott lesz, de miután ott nőtt fel, ez tűnt logikus lépésnek.

De akár más sportágat is választhatott volna, hét éve a Daily Mail azt írta róla, kiváló 800-as futó válhatott volna belőle. Diákként területi versenyt nyert Ausztráliában, de mivel teniszezett már, az állami viadalt nem vállalta be. Pedig elmondása szerint 19-20 évesen találkozott Ben Johnson egykori kanadai edzőjével, Charlie Francisszel, aki akkor is azt mondta, lenne benne potenciál atlétikában is.

Pályafutása során 11 ITF- és 4 WTA-tornát nyert meg: utóbbiak közül 2016-ban Stanfordban, 2017-ben Sydney-ben és Miamiban, míg idén júniusban Nottinghamben nem talált legyőzőre.

A világ élvonalába 2015-ben robbant be, amikor a US Openen a negyedik forduléóig jutott, majd 2016-ban Melbourne-ben, 2017-ben Wimbledonban, 2019-ben pedig a Roland Garroson is elődöntőt játszhatott.

A világranglistán 2017-ben volt a legjobb pozícióban, július közepén a 4. helyen jegyezték.

Visszavonulását évek óta húzódó krónikus térdsérülése okozta, amely miatt hosszú ideje alig tudott játszani, és a rangsorban a legjobb százból is kiszorult.

Emellett egyéb problémákkal is küzdött korábban, Wimbledonban és a tokiói olimpián koronavírus-fertőzés miatt nem léphetett pályára, ősszel pedig ágyéksérülés is gátolta a játékban.

Hála. Ez az a szó, amit pályafutásom során a legtöbbször mondtam, és ez a szó, ami így a végén a legjobban visszaadja az érzéseimet

– írta a 30 éves játékos, amikor Instagram-oldalán egy érzelmes posztban nyilvánosságra hozta döntését.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Johanna Konta (@johannakonta) által megosztott bejegyzés

Rendkívül hálás, hogy részese lehetett a WTA-sorozatnak, és elérte álmait.

Hihetetlenül hálás vagyok, hogy mások útmutatása által sikerült megélnem az álmaimat, hogy azzá válhattam, amire gyerekként vágyakoztam.

Konta egyébként igazi sportcsaládban született. Dédnagyapja a legendás, sokszoros magyar és Európa-bajnok hajtó, Marschall József, míg nagyapja, Kertész Tamás 1953 és 1960 között a Ferencváros futballistája volt. Ő kétszer – 1955 októberében Csehszlovákia (3-1) és Ausztria ellen (6-1) – pályára lépett a magyar válogatottban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik