Luca Bettini / AFP
Sport sport

Csapatával is szembemenne, hogy a Magyarországról rajtoló Girón villantson

„Meg is mondtam a csapatnak, hogy ha a Tour de France-ra akarnak vinni, engem az se érdekel, én a Girón szeretnék indulni” – nyilatkozta Valter Attila.

Kapcsolódó
„Láttunk már arra példát, hogy valaki nem volt akkora tehetség, mégis odakerült”
Folytatódik évértékelő beszélgetésünk a magyar kerékpársport aranygenerációjának tagjaival, Valter Attilával, Fetter Erikkel, Dina Mártonnal és Filutás Viktorral.

A 23 éves sportoló nem meglepő módon az olasz háromhetest részesítené előnyben, hiszen jövőre több Giro-szakaszt is hazánkban rendeznek. Az országútikerékpár-versenyző idén robbant be a nemzetközi mezőnybe, amikor is több napon keresztül vezette az összetettet, és viselhette így a rózsaszín trikót a Giro d’Italián.

Egyértelműen nagyobb lett a nyomás, de elsősorban szerintem saját magamra tettem nagyobb terhet.

Se a csapatom részéről nem érkeztek sokkal nagyobb elvárások, se a versenytársaktól, sem pedig a köztudattól, az emberektől, a szurkolóktól. Egyedül magamnak állítottam fel nagyobb feladatokat, hiszen úgy éreztem, ha már ezt sikerült elérni, akkor haladni kell ezen az úton tovább. Ami nem mindig jött össze utána, de ezt is át kellett élni, hiszen tényleg ez az út, amit szeretnék járni, amit el szeretnék élni – hogy ilyen eredmények akár sorozatban jöjjenek” – mondta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Valter Attila.

Azt még nem tudja, hogy a csapata milyen szerepet szán neki a Giróra, de egyelőre nem ez lebeg a szeme előtt.

„Ez attól függ, hogy a csapattársaim közül ki szeretne itt indulni, vannak nagyon erős, akár végső győzelemre is esélyes csapattársaim. Akik nyilván még egy szinttel felettem vannak, és ha ők ide jönnek és a csapat megcélozza a dobogót vagy a győzelmet, akkor nekem mindenképpen be kell állnom abba a sorba, amit én nagyon örömmel fogok venni. Hiszen azért az egy egészen nemes feladat, ha megtudunk célozni egy összetett győzelmet vagy dobogót. Bízom benne, hogy akár már az itthoni, magyarországi szakaszokon is tudok valamit alkotni.”

Kapcsolódó
„Te profi vagy, ne verekedjél!” – az aranygenerációval beszéltük át 2021-et
Magyar szempontból egyedülálló volt a 2021-es országúti kerékpáros szezon. Valter Attilával, Fetter Erikkel, Dina Mártonnal és Filutás Viktorral, az aranygeneráció tagjaival ültünk le kiértékelni az évet.

Fényes a jövője hazánkban az országúti szakágnak, hiszen Valter mellett mások is ott kopogtatnak az ajtón, de ennek kifejezetten örül a 2020-ban Tour de Hongrie-t nyerő kerékpáros.

„Nekem ők mind a barátaim. Az, hogy elértem egy ilyen sikert, remélem, soha nem fog megváltoztatni, én ugyanúgy beszélgetek velük mind a mai napig. Gondolok itt Dina Marcira, aki idén indult mellettem a Giro d’Italián. A csapattársával, Fetter Erikkel nagyon sokat szoktam edzeni. Sikerült egy nagyon jó szlovén csapatba elkerülni az egyik csapattársamnak, Filutás Viktornak, ma is vele fogok edzeni.

Úgyhogy egyszerűen csak húzzuk egymást, és a közös edzés meghozza a gyümölcsét.

Itthon nem a legalkalmasabbak a körülmények már ilyenkor edzeni, ezért Valter Attila Spanyolországban edzőtáborozik . De mi a helyzet az ünnepekkel?

„Az ünnepi kajálásra mindenképpen hazajövök. De az idén nagyon taktikusan a bölcsességfog-húzást úgy fogom időzíteni, hogy csak ésszel tudjak majd enni.”

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.