A címvédő Győri Audi ETO KC 37-20-ra győzött a német SG BBM Bietigheim vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, vasárnap Ludwigsburgban.
A hazaiaktól Emily Stang Sando és Trine Ostergaard, a vendégek közül pedig Puhalák Szidónia hiányzott.
Ezután támadásban valamivel hatékonyabbá váltak a németek, ennek ellenére az ETO – Stine Oftedal irányításával – megőrizte a tízgólos különbséget a szünetig.
Az elsőhöz hasonlóan kezdődött a második félidő is, az ETO három gólt szerzett, ellenfele öt perc után lőtte az elsőt. A vártnál is fölényesebb vezetés tudatában becsúszott néhány hiba a vendégek játékába, ezt a Bietigheim egy 4-1-es sorozattal kihasználta, de a hazaiaknak ez volt az utolsó fellángolásuk a meccsen. Az utolsó tíz percen belül a továbbra is rendkívül gyorsan, hatékonyan kézilabdázó címvédő már 15 góllal jobban állt, és még ezt is tudta növelni a végéig.
A győriek a BL-ben rekordot jelentő 52 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhetnek. Ebben az időszakban 45 győzelem és hét döntetlen a mérlegük. A párharc – formalitásnak tűnő – visszavágóját jövő szombaton rendezik, a továbbjutó a negyeddöntőben a Ferencvárossal vagy a montenegrói Buducnost Podgoricával találkozik.