Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Sport

Már nem dolgozik a női U20-as válogatottnál a világbajnokságot nyerő edző

A továbbiakban nem vesz részt a magyar kézilabda-utánpótlás szakmai irányításában Golovin Vlagyimir, írja az MTI.

Az 1992 óta Magyarországon dolgozó orosz szakember a handballfast.comnak adott interjúban mondta el, hogy már nem dolgozik a magyar U20-as női csapattal. A korábban megjelenő hírekkel ellentétben azonban nem a koronavírus-járvány az ok.

Felajánlották, hogy csatlakozzak a 2004/05-ben született lányok csapatához, de nem ismerem őket. Azt hiszem, ez a feladat összeegyeztethetetlen azzal a munkával, amit egy nagy klubcsapatnál, az MTK-nál végzek

– idézi az MTI Golovint.

Golovin a korosztályos magyar válogatott csapatokkal órisáis sikereket ért el, 2018-ban Debrecenben világbajnokságot, 2019-ben Győrben pedig Európa-bajnokságot nyert. A kézilabdaedzőről azt is hallani lehetett, hogy szeretne a felnőtt válogatott szövetségi kapitányává válni, ezt azonban csak pletykának titulálta. Ennek ellenére elgondolkodna az ajánlaton.

Kapcsolódó

„Sokan gondolják ezt, de erről soha nem volt szó a szövetség és köztem. Ott úgy vélik, hogy még mindig fiatal szakember vagyok. Természetesen az edzők többsége ilyenkor igent mond. De van egy problémám ezzel kapcsolatban.

Magyarországon azt akarják, hogy az edző csak a válogatottal foglalkozzon, ám ez nem jó. Szerintem egy edzőnek klubcsapatnál, a bajnokságban is tapasztalatokat kell szereznie.”

A beszélgetésben szóba került az is, hogy ajánlottak-e Golovinnak orosz csapatnál állást, de erre egyértelmű választ adott.

Magyarországon ismernek, és jobban ismerem a magyarokat, mint ők önmagukat.

Egyszer volt egy ajánlat Kazahsztán válogatottjától. De a név nem én voltam, hanem Hajdu János, aki megkérdezte, elmegyek-e vele. Ismerem a nyelvet, bizonyos mértékben a kultúrát. Régen volt. Ha Hajdu lenne a csapat feje, valószínűleg én is ott lennék.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.