Sport koronavírus

Kajakosok Dél-Afrikában: „Ujjlenyomat-olvasóval lehet bejutni az edzőtáborba”

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Mi is megírtuk, hogy a Blikk úgy értesült, hogy miközben az egész világ a koronavírus dél-afrikai mutációjától retteg – a BBC cikke szerint például az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem közös vakcinájának módosulhat a hatékonysága e variánssal szemben, amely fertőzőképesebb mutáció –, épp Dél-Afrikába utazott bő tucatnyi magyar kajak-kenus és a napokban további olimpikonok követik majd őket.

A lap azt is megírta, hogy a sportolók az elutazás előtt ugyan megkapták a koronavírus elleni oltást, de csak az elsőt, ami nem jelent védelmet.

„Ép ésszel magyarázható indoka nincs a döntésnek a világjárvány kellős közepén, kellő vakcina hiányában. A szövetségben elnyomták tudományos érveinket. Kockáztatják a sportolók egészségét rövid- és hosszú távon, hiszen szövődmények alakulhatnak ki” – nyilatkozta a lapnak egy, a neve elhallgatását kérő orvos, aki közel áll a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez.

A 24.hu azzal a kérdéssel fordult Schmidt Gáborhoz, az MKKSZ elnökéhez, hogy a kialakult helyzet ellenére miért engedték el a legjobbakat? Így válaszolt:

Bárhova mennénk a világon, valamilyen kockázat mindenhol lenne. Ugyanakkor lesz egy olimpia júliusban. Ez olyan objektív kényszerítő ok, amely miatt a teljes nemzetközi kajak-kenu sport éppen edzőtáborozik valahol a nagyvilágban.

„De azt kifejezetten cáfolom, amit a Blikk írt, természetesen nem tettük fejvesztés terhe, a válogatottságból való kizárás mellett kötelezővé az utazást. Ez abszurd felvetés, már helyreigazítást kértünk a laptól” – fogalmazott az elnök.

Hozzátette, a tokiói olimpiáig fél év van hátra, de a játékok nevezési határideje jóval korábban zárul le. A sportágban a tavasszal rendeznek még egy kvalifikációs versenyt, a magyar kajak-kenusok itt szerezhetik meg a hiányzó kvótákat, így azonban a hazai válogatóversenyeket is a szokottnál hamarabb tartják meg, azaz az egész felkészülés kicsit előrébb csúszott a megszokottnál.

„Magyarországon az időjárás nem teszi lehetővé a februári vízreszállást, ezért, ha versenyben szeretnénk maradni, nekünk sincs más lehetőségünk, mint a külföldi edzőtábor. Ebben a helyzetben a szövetségnek az a feladata, hogy megszervezze és a lehető legbiztonságosabbá tegye az utazást és a kint tartózkodást. Évek óta erre a dél-afrikai helyszínre jár a magyar csapat

A tóparton fekvő, a külvilágtól teljesen elszeparált táborba a kialakult helyzetnek köszönhetően csak ujjlenyomat-olvasóval lehet bejutni. A tizenhárom magyar versenyzőn és edzőn, illetve a hamarosan induló második turnuson kívül nincs, nem is lesz más az objektumban, csak két osztrák kajakos és a folyamatosan tesztelt személyzet

– adott áttekintést az elnök a magyar csapat biztonságáról.

A kajakosok amúgy a pandémia megjelenése, azaz tavaly március óta nem először utaztak edzőtáborba. Ezért az MKKSZ a magyar sportban egyedülálló módon szigorú protokollt dolgozott ki és alkalmaz immár lassan egy éve.

„Sportolóink minden egyes edzőtábor előtt kötelezően PCR-teszten esnek át és haza is csak negatív teszttel utazhatnak. Ennek köszönhetően egyik versenyzőnk sem fertőződött még meg külföldön. Nem csak a felnőttekre, a korosztályos versenyzőkre is igaz ez a protokoll. Így készültünk most is, és eközben érkezett a MOB oltási lehetősége”– fogalmazott az elnök.

Kapcsolódó
Dubaj nem korlátozott és beengedte a turistákat, most elszabadult a járvány
Az első hullámban szigorú intézkedések voltak, a másodikban más stratégiát követnek.

Nem mellesleg nem csak a kajakosok, kenusok, de az úszók is járják a világot. Kapás Boglárkáék épp Dubajban tartózkodnak, ott, ahol szintén az a hír járja, hogy erősen elharapódzott a járvány. Világbajnokunknak láthatóan kutya baja, az edzések után élvezi a tengert, a napsütést.

Megkerestük Wladár Sándort, a Magyar Úszó Szövetség elnökét is, mit gondol a nemzetközi edzőtáborozás kockázatáról.

„A szövetségnek alapfeladata, hogy a válogatottak felkészüléséhez, versenyeztetéséhez biztosítsa a feltételeket, illetve a jelen helyzetben megadja a teljeskörű tájékoztatást. A sportolók és edzőik mindezek alapján eldöntik, mit vállalnak, mit nem. A külügy, illetve a vonatkozó ország helyi rendelkezései jelenleg nem tiltják a be- és kiutazást. Kapás Bogiék vállalták, Milák Kristófék visszaléptek Dubajtól, mert kockázatosnak értékelték. A sportolók teljesen szabad áramlását a vakcina garantálja majd” – fogalmazott a MÚSZ elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik